Az Il Transilvano, Dialogo jelentősége más korabeli didaktikai tanulmányok fényében; kortársak hivatkozásai Dirutával és művével kapcsolatban

Az Il Transilvano, egy a számos Olaszországban megjelent, zenével foglalkozó értekezés között a XVI és XVII század fordulóján. A híres mesterek - mint Zarlino, Galilei, Banchieri és mások - nagy művei mellett, Dirutáé az első és egyetlen, amely az orgona és csembalójáték gyakorlati és elméleti metódusát tartalmazza.

A korabeli publikációkban előforduló utalások rávilágítanak arra, hogy az Il Transilvano kitűnő fogadtatásban részesült, illetve a billentyűs hangszereken játszó zenészek számára sokáig meghatározó volt. Erre egy jó példa Costanzo Antegnati (1549-1624) L’arte Organica című 1608-ban kiadott dialógusa, mely bizonyítja egyben azt is, hogy Diruta metódusa a XVII. században is érvényben maradt.

[…] Lodo l’opera del Reverendo P. Diruta nominato il Transilvano, che insegna à portar bene la mano nel suonare […]

[…] Magasztalom Tisztelendő Diruta Atya Il Transilvano című művét, mely megtanítja a billentyűsök számára [a klaviatúrán használatos] helyes kéztartást […]

Az Il Transilvano a velencei stílusból táplálkozva foglalja össze kora zenei tudását (amiből maga Diruta képzése is származik), melyet Costanzo Porta (1528-1601), Gioseffo Zarlino (1517-1590) elméleti innovációi, és Claudio Merulo (1533-1604) művészi előadásmódra tett hatása tesznek teljessé, de az orgonaiskola egyben évszázados didaktikai hagyományokra is támaszkodik, mint például az Arezzo-i Guido féle szolmizációs technika.

Diruta műve, egy azon kevesek között, melyek a későreneszánsz kor előadói gyakorlatához adnak felvilágosítást. Az orgonaiskola leírása több hasonlóságot mutat későbbi szerzők intelmeivel. Összevetve például Girolamo Frescobaldi (1583-1643) Toccate e partite d’intavolatura di cimbalo első kötetének (Róma, Nicolò Borboni, 1615) Az olvasókhoz címzett bevezetőjével, illetve Giovanni Battista Bovicelli Regole, Passaggi di Musica […]1594-ben megjelent diminúcióvalfoglalkozó traktátusával, hiteles képet alkothatunk a kor billentyűs játékmódját illetően.

Az Il Transilvano,a zenetörténet egy fontos fordulópontján, a barokk kor küszöbén íródott, és Diruta sok tekintetben a konzervatív szemléletmódot követi. Az 1609-ben megjelenő Második kötet az egyik legkorábbi számozott basszus játékkal is foglalkozó leírás (Agostino Agazzari, és Lodovico Viadana művei mellett), ami a barokk kor kamarazenéjének tipikus kísérési gyakorlatává vált pengetős, vagy billentyűs hangszeren. A kísérő zenész már nem a korábbi korok hagyományainak megfelelően intavoláció-ból (vagyis a partitúra kivonatából) játssza az összes megszólaló szólamot, hanem a basszus szólam fölé írt, az akkordok hangjait számokkal jelző harmóniai váz segítségével kíséri az énekes, vagy hangszeres szólistát. Diruta még elég szkeptikus ezzel a modern gyakorlattal kapcsolatban, szerinte azért mégis csak szebb a jól bevált hagyományos módszer.

Az Il Transilvano két része sokáig használatban volt Itáliában és külföldön, ezt bizonyítja a nyomdász, Alessandro Vincenti 1658-as árkatalógusa, melyben kiderül, hogy az orgonaiskola az árát megtartva 14 líráért volt elérhető.