Az Il Transilvano két részében szereplő zeneszerzők bemutatása, a XVI. századi velencei zenei ízlés fejlődése a reneszánsz kor végéig

Az Il Transilvano (Velence, 1593, 1609) dialógusban megírt reneszánsz orgonaiskola oldalain, a mű szerzője, Girolamo Diruta, és „az Erdélyi” párbeszédén keresztül ismerhetjük meg közelebbről a XVI. századi virtuóz orgonisták és csembalisták játékmódját.

Miután Diruta fellebbenti a fátylat a könnyed és méltóságteljes billentés titkairól, a dialógust különböző kortárs zeneszerzők toccatáiból összeállított antológiával egészíti ki. A művek szerzői mind valamilyen módon kapcsolatban álltak Dirutával, vagy Velence városával. Claudio Merulo, Andrea és Giovanni Gabrieli, Gioseffo Guami és Vincenzo Bell’Havere a Szent Márk bazilika orgonistái voltak. Antonio Romanini szintén velencei kötődésű, majd Báthori Zsigmond gyulafehérvári fejedelmi udvarának az orgonistája, Paolo Quagliati chioggia-i származású, ahol Diruta dómorgonista volt, egyedül a ferrarai Luzzasco Luzzaschi az, aki a lagúnaállam vonzáskörén kívül tevékenykedett. Az orgona traktátus második kötete két virtuóz canzone-t, és 12 ricercare-t, azaz polifón, imitációs szerkesztésű darabot tartalmaz, melyek Diruta felkérésére születtek a korai XVII. század fontos orgonistáitól, mint Adriano Banchieri és Giovanni Pichi.

A felsorolt nevek közül sok csenghet ismeretlenül, azonban ezek a szerzők a maguk korában mind komoly ismertségnek örvendtek, és műveiken keresztül átélhetjük egy letűnt kor zenei világát.

Az MMA ösztöndíj keretében megjelenő könyv egyik célkitűzése, hogy az Il Transilvano-ban feltűnő mesterek életművét és egymáshoz való viszonyukat is bemutassa.