Az utolsó vigyor. Geszturális figuráció a filmbefejezésben
Tanulmány a geszturális figurációról a filmbefejezésben
A tanulmány a geszturális figuráció dinamikáját vizsgálja a filmbefejezésekben. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként alakíthatja át a film jelentéstani struktúráját egyetlen gesztus transzfigurációja, és miként válhat egy gesztus kivételesen jelentéstelített figurává. Mindennek érdekében a szöveg kapcsolódási pontokat keres a „geszturális mozi” (Giorgo Agamben) és a „figuráció” (Nicole Brenez) elméletei között, továbbá bevezeti a „neurotikus minimalizmus” koncepcióját. Az elemzés a filmbefejezések egyik visszatérő gesztusát, a mosolyt kontextualizálja, majd ezen gesztus figurációját követi végig a Saul fia című filmben. A vizsgálódás arra jut, hogy a záró gesztus komplexitása két figuratív eljárás feszültségéből fakad: a mosoly diadalmas szentimentalizmusát nem csupán a rákövetkező események ellenpontozzák, hanem a csere és az átalakulás következetes logikája.