Barabás Márton "Időutazás" c. kiállítása

Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit én is Barabás Márton kiállításának megnyitóján, és köszönöm szépen a megtisztelő felkérést!

Kérem engedjék meg, hogy csak röviden felelevenítsek egy-két szubjektív emléket a hellyel, a Nevelek Háza - Civil Közösségek Házával kapcsolatban.
Éppen idén huszonöt éve, hogy megalapítottuk a Közelítés Művészeti Egyesületet, s az első, bemutatkozó kiállításnak ez a hely, a Gebauer Galéria adott otthont. Sőt, az egyesület indulásánál is rengeteg szakmai támogatást kaptunk. Megjegyzem, néhány éve az egyesületnek ismét itt van a székhelye.
A kilencvenes években számos más művészeti aktivitást is fogadott be a Ház: az Eleven Fesztiválok a helyi, fiatal képzőművészek út- és identitáskeresésének fontos állomása, színtere volt a hely, s majdnem sikerült egy műtermet is létrehoznunk a hátsó romos fészerből…
Amiért ezeket fontosnak gondoltam megemlíteni, az igencsak aktuális: mit tehetünk meg felelősséggel, kiállással e Ház érdekében, amikor igencsak szüksége van ránk? 

Barabás Márton itt bemutatkozó anyaga ebben a vonatkozásban egy hangsúlyos, minőségi kiállás, kiállítás. A Munkácsy-díjas képzőművésznek nem ez az első kiállítása Pécsen, s amúgy is mélyen és sok szálon kötődik a városhoz.

A hetvenes évek végétől rendszeres kiállító a Pécsi Galériában, a Stúdió ‘79, vagy a Plasztikus képek c. csoportos kiállításon még a Színház téri kiállítóteremben (ez utóbbi esetében Bodóczky Istvánnal, Kéri Ádámmal, Klimó Károllyal, Szkok Ivánnal és Záborszky Gáborral). De rendszeresen kapott meghívást a nyolcvanas (páros) években megrendezett Rajz/Drawing kiállításokra, vagy éppenséggel a Kisplasztikai Biennálékra. Nem mellesleg innen nem túl messze, a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében is őriznek pár Barabás Márton művet.

Ez a vázlatszerű felsorolás egyben számvetés is: a kiállítás egy része a Péccsel kapcsolatos műveket, vagy éppen azok hiányát jeleníti meg. Láthatunk néhány korai koncept munkát - például a Széchenyi térre komponált Fólia-obeliszket -, helyspecifikus installációt, mely ugyan mint terv készült el, ám nem csak elvi-gondolati formában valósult meg: itt a fotó, az elképzelést rögzítő médium.
A kiállítás ugyanakkor számvetés a saját munkákkal is, alkotói évekkel, évtizedekkel.
A konceptuális munkák korai performanszokon túl azok dokumentációin és a későbbi festői, dimenzionista értelmezéseken teljesednek majd ki. Az égetett zongora(modell) így fontos előképe a plasztikussá tett képeknek, a hangszer-műveknek. 

A kiállításon található néhány olyan mű is, melyek utalásszerűen ugyan, de a nyolcvanas évek új festőiségéhez, Barabás Márton egy korai festői cikulusához kapcsolódnak. Itt hiperrealista stílusidézetek, szobortöredékek átiratai, fríz-részletek keverednek egyfajta reciklitásban: a reflexivitás a múlthoz, a fragmentáltság, a dekoritivitással kacérkodó fogalmazásmód mind-mind a posztmodern stílusjegyeként azonosítható be. A kiállításon a zongora-fedlap festmények, valamint a klaviatúra-festmények viszik tovább ezt a festői vonalat.

Nem véletlen a rátalálás az olyan műformákra, mint a ready made, az objet trouvé, a brikollázs; ezek műfaji továbbgondolása, a festői tapasztalatok egzisztenciális élményekké alakítása válik meghatározóvá Barabás Márton hangszerképeiben és könyvszobraiban.  

Kottakönyvek, művészeti katalógusok - a FlashArt, az Art kunstmagazin, arte powera kiadványok -, zongora-intarziákkal átalakított partitúrák, optikai- és fotóalkatrész betétekkel átépített-művészkönyvek megannyi verzióit látjuk, ahol az alkotó a korabeli, patinás tárgyak furcsa teremtményeiből egy sajátos, már-már meseszerű világot teremt.

E sorozatok az intertextus, az intertextualitás, az intermediális játékok intellektusát hordozzák; idézetek és önidézetek, verziók és sorozatok, lazán kezelt gondolati hurkok és ezzel együtt mégis, maximális precizitás jellemzi ezeket a műveket. Egyfajta szigorú, kordában tartott eklektikusság, amely egy fegyelmezett képalkotói tudattal társul.
Barabás Márton rendszereket alkot és újraalkot; az alkatrészekből újrateremtett hangeszerképei jellemzően organikus formákat, struktúrákat mintáznak, alapvetően a csillag és a spirál motívumok különböző verzióit. Ennyiben kapcsolódik a konstruktivista látványelvhez: az alapelemekre bontott valóságból épít, modellez új képi világot.

E plasztikák tehát olyan modellek, vagy makettek, ahol alapvető egzisztenciális alapkérdések fogalmazhatóak újra: születés és elmúlás, a kezdet és a vég, vagy éppenséggel a mindennapok különböző ívei. Ahol a kozmikus idő egy-egy pillanatra megszűnik. Ezt az időn kívüliséget sajátos rítusok segítik elő; a repetitív mintázatok, a síkbeli és térbeli transzpozíciók- és transzformációk, az archaikus formák és mozgások nem csak a műveket, de a nézőt is aktív szerepre sarkallják: a képek repetitív ritmusa már-már zeneivé teszi az élményt, mely magával ragadja, szinte beszippantja, de mindenképpen állásfoglalásra készteti azok nézőjét.

Barabás Márton nagy tudománya, hogy egy olyan esztétikai nyelvet dolgozott ki, ahol műveinek összetevői nem ismeretlenek: egy olyan szubjektív ikonológia épül az egyes elemekből, mely letűnt korokat, művészeti korszakokat, zenei élményeket idéz meg. Ezzel együtt ezekre a műtárgyakra úgy is tekinthetünk, mint az alkotó saját individuális mitológiájának archeológiai lenyomataira, melyek korokat átívelő utazásokat, mediális kalandozásokat, intellektuális tapasztalatokat és mindezek vizionárius élményeit fixálják.

A minap zongorahangoló járt nálunk; gondoltam, most kifaggatom, s felkészülök a kiállításra a zongora (bocsánat: pianínó) lenyűgöző belső mechanikájából. Jól ki is kérdeztem (sic!) - de ezt majd elmesélem inkább privátilag…
Őszintén bevallom, ámulatba ejtő világ tárult fel előttem: csodálatos csappantyúk, labilis lökőnyelvek, beszorult beállítócsavarok, kaffogó kalapácsok, hamis húrok, kanalak, tompítók, keretek, agráfok, hangolószögek, visszafogott visszafogók...  

Senkit sem biztatok arra, hogy amikor hazaért, nosza, álljon neki szétszedni otthon a zongorájàt, vagy essen neki a könyvespolcról leszedni kedvenc olvasmányait, s sztímpànkos hevülettel kezdjen el barkácsolni...
Viszont ha ne adj Isten idén még leesne a hó, senki se ódzkodjon az angyalka szárnyak mellé legalább egy klaviatúrát taposni a friss hóba...

A kiállítást ezennel megnyitom.

Szívből gratulálok, és nagyon örülök, hogy találkoztunk, megismertelek