Barokk gesztika

Mi is az a barokk gesztika?
A barokk gesztika művészete és a zenés színpadi műfajok szorosan kötődnek a retorikához. A mozdulatok a barokk színházban kibővítették és árnyalták a kimondott vagy énekelt szöveget és annak nyelvtani struktúráját. A barokk esztétikára jellemző előadási szabályokat tiszteletben tartva a gesztika abban is segíti a színészt, hogy egyfajta óriás bábbá alakuljon, amely ahelyett, hogy nevetség tárgyává válna, az előkelőség és pompázatosság érzetét kelti. A bábokhoz való hasonlítás azért is érzékletes, mert a barokk színész nem azonosul a karakterével, hanem ábrázolja azt. A szenvedélyesség intenzitásától függetlenül a stílus minden tekintetben nemes kell hogy maradjon. Az esztétikai cél mindig a festményszerű képi szépség, akármilyen kegyetlen érzéseket is jelenítsen meg.

Benedetto Marcello (1686 – 1739): Arianna abbandonata, S. 98
Benedetto Marcello ‘Az elhagyott Ariadné’ című, szoprán hangra, vonós zenekarra és basso continuora írott kantátája ékes példája annak, hogy a velencei zeneszerző mesterien bánt a görög mitológiai témákat feldolgozó szólókantáta műfajával. E művében különösen megfigyelhető, hogy a zenekar nem pusztán kísérő funkciót lát el, hanem aktívan együttműködik az énekessel, hogy a szöveg bizonyos részeinek kiemelésével olyan egyedülállóan komplex zenei jeleneteket hozzon létre, melyek képesek a nézőt érzelmileg bevonni Ariadné történetébe.
A kantáta egy háromrészes nyitánnyal kezdődik, majd egy feltűnően kromatikus, a jelenet tragikusságát hangsúlyozó recitativo accompagnatoban megjelenik Ariadné. Első áriájában a kétségbeesés és az elhagyatottság hangján szól, a zenekar játéka néha a könnyek hullását, néha a szívdobogást juttatják eszünkbe. A secco recitativot követő ária ezzel ellentétben már elővetíti Ariadné Dionüszosszal való találkozását és egy vad, bacchanáliába illő tánccal zárja a darabot.

Louis-Nicolas Clérambault (1676 – 1749): La Muse de l'Opera ou les caractères liriques
Clérambault 1716-ban Párizsban kiadott művét, ’Az opera múzsája, avagy a lírikus karakterek’-et hallgatva az ember úgy érzi magát, mintha egy operaelőadásba csöppent volna a saját nappalijában. A kantáta az opera műfaját a kulisszák fogaskerekeinek szétszerelésével, kivonatos formában mutatja be. Karakterek és történet hiányában az egymást követő jelenetekben csábító és festői díszletek és gesztusok kavalkádján keresztül lehull a lepel minden szemfényvesztésről.

A narrátor, a Múzsa különböző szereplők bőrébe bújik, kommentál, minden szituációt ennek a nem létező szereplőnek a bőrébe bújva él át, hiszen nincsen konkrét történet. „Bármi is gyönyörködtessen benneteket vágyaitokban, / higgyétek el, ami megjelenik előttetek! / Az örömök elszállnak abban a pillanatban, amikor megpróbáljuk megérteni őket.” - mondja a Múzsa és úgy tesz, mintha valóban átélt volna mindent, amit eljátszott, teljes hittel szereli szét a gépezetet. Ez a megközelítés egyszerre tárja fel a barokk opera vállalt mesterkéltségét és mutatja meg a költőiséget mindenek fölé helyező kantáta csodáját, amely sohasem a hihetőre törekszik.

Egy rövid, bevezető zenekari nyitányt követően recitativok és áriák egymásutánjában tárulnak elénk a jelenetek, vagy inkább a különböző karakterek - hiszen csak szimbolikusan vagyunk a színházban - változatosságuk és kontrasztjuk megjelenik a különlegesen gazdag hangszerelésben, a hangnemekben és a kompozíciós szerkesztésmódban.

A főbb jelenetek a következőek: Mars bevonulása C-dúrban trombitákkal és timpanival, majd megjelenik a virágfüzérekkel ékesített bájos Diána, aki kíséretével a visszhangot és a vadászat hangjait idézi meg. A da capo ária középrészében a mulatozó pásztorok jelenetét az oboákon megszólaló dudahang és a fickándozó hegedűszólam festi le a-mollban. Átmenet nélkül tör ki a vihar F-dúrban, az énekes deklamáló szólama harcol az elemekkel, amit a zenekar kavargó hangjaival és szigorú ritmusaival érzékeltet. A vihart a madarak légies jelenete követi G-dúrban, mely egy kecses sarabande hegedű-basszussal. Az álom a párhuzamos e-moll hangnemben szólal meg szordínóval, hosszú dallamívekkel, gyengéd bágyadtsággal. A basszus szólamból hirtelen váltással a pokol jelenet hajmeresztő zenéjét halljuk könyörtelenül menetelő ritmusokban, feszült harmóniákkal és disszonanciákkal, melyek csak fokozódnak az énekszólam belépésével. A levegőt átszelő démonok közjátékait szeszélyes ritmusok, grimaszoló hemiolák és izgatott unisono részek jelenítik meg. Varázsütésre a pokol démonai szárnyas amorettekké változnak, a pokoli körtánc pedig tréfálkozásba  és mulatozásba csap át.

Időpont: 2022. május 4, 19.30 órakor
Helyszín: Nádor Terem (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.)

Műsor:
Benedetto Marcello (1686 – 1739): Arianna abbandonata, S. 98
Jean-Baptiste Lully (1632 – 1687): Armide – Passacaille
Louis-Nicolas Clérambault (1676 – 1749): La Muse de l'Opera ou les caractères liriques
[Cantate à voix seule et simphonie, 1716]

Előadók:
Kalafszky Adriána - szoprán
Savaria Barokk Zenekar
Vezényel: Németh Pál