Beszélgetés Balázs Marianna ékszertervezővel

Balázs Marianna egyéni kiállítása

Az Eszterházy-kastélyban megrendezett kiállítása kapcsán beszélgettem Balázs Mariannával, aki ékszerei révén egyedi módon kapcsolja össze a kortárs gondolkodást, a hagyományos mesterségbeli tudást és az önkifejezés szabadságát.

Egyéni kiállítása 2025. október 20-ig látogatható Pápán, az Eszterházy-kastélyban.

Az iparművészet, azon belül az ékszertervezés egyfajta határterület művészet és mesterség között. Te hogyan látod ezt?

Az ékszert egy mélyen belülről fakadó jelenségnek, megnyilvánulásnak tartom. Magas szintű mesterségbeli tudással és szellemi tartalommal, akarva-akaratlanul határokat feszeget. Számomra egy önálló identitás, amit darabonként érdemes vizsgálni.

Milyen szempontok szerint válogattad össze a kiállított munkákat?

Szerettem volna megmutatni azokat a fő motívumokat és gondolatokat, amelyek mentén eddig dolgoztam, és amelyek jelenleg is meghatározzák az alkotásaimat. Ilyen a madaras és a kenyeres ékszersorozat, a kísérleti kézékszer-sorozat, valamint néhány egyedi darab, amelyek számomra fontos tartalmi üzenetet hordoznak. Ezek mellé egy-egy megrendelésre készült ékszert is beemeltem, mert ezeket a munkákat is a szakmai utam lényeges részének tartom.

A történelmi környezet, mint az Eszterházy-kastély, hogyan rezonál az alkotásaiddal?

Hálás vagyok, hogy a bemutatkozásomhoz pont az Eszterházy-kastély adott otthont. Mivel munkáimban – azt gondolom – a szakmai hagyományok, a jelen, a modernitás összekapcsolása jelen van, a kastély miliője és Federits Zsófi által megálmodott installáció szépen rezonál a kiállított anyaggal.

Hogyan választasz alapanyagot? Hiszen különleges anyagtársításokat láthatunk, például az arany és a juta madzag együtt.

Egy jelenség, valaminek az eszenciája választ anyagokat. Az anyagtársításoknak tartalmi kifejezőereje van. Pont ez: az arany és juta madzag társításából született „ékszer” az első, amelyben megengedtem azt a gesztust magamnak, hogy szokatlan, távolinak tűnő anyagot társítsak nemesfémmel.

Ez a gesztus közlés a saját és közös szakmai útban, hiszen egy 6x6 mm-es aranyrúddarabot emeltem különösebb megmunkálás nélkül ékszer minőségbe, és talán gondolatébresztő az ékszert fogyasztók számára is.

Arannyal dolgozni és megnyilvánulni a státusza által szimbolikus jelentőségű. Hasonlóan az értékeink meghatározásának módját, lehetőségét feszegeti a lótrágya, vagy a kenyér és arany társítása.

Ékszereid gyakran kis méretű, intim tárgyak, mégis nagyon erős kifejezőerővel bírnak. Mi által válik egy tárgy többé, mint dísz? Hogyan válik a viselő részévé ennek a jelentéstartalomnak?

Mostanában egyszerűen jól érzem magam ebben a léptékben. Azt érzem, hogy a készítés során nagy tereket járok be, és lehet, hogy ezekből valami mégis átkerül a tárgyakba, kicsinységük ellenére.

A viselőnek vagy a szemlélőnek nyitottnak kell lennie. Ha van egy közös pont, akkor ő automatikusan továbbviszi a jelentéstartalmat.

El tudsz képzelni olyan művészeti együttműködést, ahol ékszereid nem csupán viselhető tárgyként, hanem egy nagyobb művészeti kontextus részeként jelennek meg? (pl. táncelőadás, film, színház, installáció)

Mivel sokszor filmszerű élményként élem meg a munkafolyamatot, ez az egyik vágyam is: hogy a tárgyaim egy performansz keretében kiteljesedhessenek, legyen az tánc, film vagy akár zenei installáció.

Min dolgozol most, milyen terveid vannak a közeljövőre?

Jelenleg az Ékszerhétre készülök, a MUMU-ban lesz csoportos kiállításom. Novemberben negyedik alkalommal veszek részt a Friss Termés Iparművészeti Szalon és Vásár eseményén Fehérvárcsurgón, a Károlyi-kastélyban, decemberben pedig a FIKSZ adventi vásárjában.