botanikai megfigyelések

Sokszor megfordul a fejemben, hogy a növények mindent éreznek, ami a világban zajlik, sőt mitöbb, rendelkeznek valamiféle néma tudatossággal. Az élet annyira természetes bennük, hogy nem is érzik szükségét az aktívabb megnyilvánulásnak – csupán léteznek.A flóra mintha folyamatos önfeledésben, szemlélődésben töltené léte minden percét. Talán ezért áraszt magából nyugalmat, talán ezért olyan titokzatos. Ugyanakkor sajátos feszültség is megtapasztalható körülötte. Ez a feszültség abból bontakozik ki, hogy az a formai és funkcionális gazdagság, pompa és variabilitás amely a növényvilágot jellemzi a legteljesebb nyugalommal, visszafogott tartózkodással, kimondatlanságal párosul. Olyan szellemi feszültség keletkezik ebből a szembenállásból, hogy az könnyen elvezethet minket a fenségesség érzéséhez. Régóta ismert tény, hogy a növények reagálnak a környezeti változásokra. Képzeljük most el, hogy nem csupán reagálnak, hanem reflktálnak is. Nem szóval, verbálisan, hanem saját fizkai megjelenésük megváltoztatásával mintegy üzenetet fogalmaznak meg az azt felfogni képes ember számára. Talán ez az üzenet nem más, mint a hiány üzenete. Ez a hiány valami ismerős dolog. Valami olyan, ami belőlünk fakad, természetes részünk. Nem kell az idegenségből fakadó ijedtséggel megpillantanunk. Egy olyan szellemi lyuk, ahova nem tudunk semmit véglegesen beilleszteni. Egy hely, ami üres marad, egy hiány, ami nem fáj. A hiány üzenetének értelmezése természetesen a mi feladatunk. Én csupán összegyűjtök egy-két ritka növényi példányt.