Csutaságok 70+

Csuta György festőművész kiállítása Békésen

CSUTASÁGOK 70+ címmel nyílik kiállítás 2026. április 24-én (pénteken) 17.30 órakor Jantyik Mátyás Muzeális Gyűjtemény Dísztermében, amely Csuta György festőművész legfrissebb munkáiból nyújt válogatást. A bemutatott művek pedig betekintést engednek Csuta György egyedi, kísérletező festői világába, a rá jellemző gazdag színvilágba, vegyes technikákba, valamint a figuratív és nonfiguratív elemek sajátos együttélésébe művészetében.

A kiállítás kurátora: Nagy-Laczkó Balázs muzeológus

Kurátori köszöntő:

Régről kell kezdenünk. 2022-ben, Csuta György művész úr hetvenedik születésnapja alkalmából egy nemzetközi kiállítássorozat volt tervben, ami számos nívós helyszínen meg is valósult: hét város, hét évtized. Intézményünk ebben az időszakban komoly átszervezéseken és fontos felújításon esett át. Akkor, 2022-ben úgy volt, hogy a kiállítás itthonról indul, de most végre, négy év távlatából elmondhatjuk, hogy a mi igen kedves tékozló fiúnk végre haza is talált.

Mert kétségtelen tény, hogy Csuta György nálunk, Békésen, de itt a Galériában, e négy fal között is itthon van, és ami még fontosabb, hogy mi magunk is otthonra lelünk a képei között. Nemcsak személye, de a festészete is a miénk.

Ami valódi Csutaság, az egyben igazi békésiesség is: ha egy békési ránéz egy Csuta-képre, akkor tudja, hogy mit lát, hogy itt most bizony Csutával akadt dolga, és nemcsak azért, mert a kollégáink által gondosan kitett címkék és leírások emlékeztetik erre. Még ha igazán nem is tudjuk megragadni, mi is teszi ezt – de hát ettől működik a művészet, ahogy az otthon és minden más igaz kötelék is.

A varázslattól.

Az ember nem igazán szokott komolyan elgondolkozni azon, mit szeret a szülőföldjében, szüleiben, párjában vagy éppen a gyermekében. Ezekre a kérdésekre mindig találunk válaszokat, tényszerű igazságokat, amelyek hogy-hogy nem együtt változnak velünk.

Nem igazán szoktuk megkérdezni magunkat arról sem, mi az, ami leginkább megkülönbözteti szűkebb hazánkat más vidékektől, ami kiemeli számunkra szerelmünket, fiunkat és lányunkat az emberek sokaságából, ami miatt ezer közül, bármekkora tömegben is azonnal felismernénk, hogy ő az. Azonnal kiszúrnánk, hogy

„Jé, egy Csuta!”

Bővül a paletta, árnyalódik a kép, és közben továbbra is titok marad, ami megragad. Az a bizonyos titokzatos erő, ami ott munkál a vonások mögött. Az ecset és szeretteink vonásai mögött egyaránt. Erőszakot tehetünk magunkon, kísérleteket tehetünk rá, hogy meghatározzuk mindezt. Mint egy tanórán, leírhatjuk a formát, a stíluseszközöket, az anyaghasználatot, megkereshetjük a más festők munkáival mutatott párhuzamokat. De ezeket nyugodtan rábízhatjuk a kurátorunkra is, ha már úgyis itt van.

Felelhetünk belőle, és dolgozatot írhatunk róla, hogy mi a közös Békés, Békéscsaba és mondjuk Gyula múltjában, hogy mik a különbségek az egyes tiszántúli városok településszerkezetében – de ettől nem kerültünk közelebb. Elmondhatjuk, hogy a fiúnk ennyi és ennyi centiméter magas, barna a haja és kék a szeme – de ezzel mondtunk valóban bármit is? A forma önmagában üres, kell hozzá a tartalom, a lényeg, ami, mint mindig, most bujkál, játszik velünk.

Hiszen ami talán a legfontosabb Csuta munkáiban, hogy játékosak, ahogy maga az alkotó is. Az a bölcs játékosság, könnyed humor jellemzi, ami egyedül alkalmas arra, hogy át is adjon valamit. Ami oldja a feszültséget, áthidalja a távolságokat. Mert a jó művészet kapcsolat, kölcsönösség. Ismerjük Csuta Györgyöt, a művész urat, oldott vele a hangulat, és ő ismer minket, a közönségét minden elfogódottság nélkül. Ismeri az emberit, és mint minden jó művészetben, az ő művészetében is a kölcsönvett tudás van jelen az emberről. Az emberismeret, a készség, hogy megmutasson minket önmagunknak, hogy az általa használt könnyed eszközök, anyagok és derűs színek segítségével formába öntse azt a bizonyos meghatározhatatlan lényeget, ami mindannyiunké.

A nagy francia író, Maupassant azt mondta: „mindannyian csak illúziót alkotunk magunknak a világról. Költői, szentimentális, vidám, mélabús, szennyes vagy gyászos illúziót aszerint, hogy milyen a természetünk. A művésznek nincs más hivatása, mint hogy hűségesen visszaadja ezt az illúziót, mindazon művészi módszerek segítségével, amelyeket megtanult, és amelyekkel rendelkezik.”