DéjaVu - II. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemle

Az erdélyi itt ebben az esetben elsősorban a biennále földrajzi elhelyezését fedi, pontosabban,
hogy Erdélyben van megszervezve, másodsorban meg azt, hogy a kiállító művészek Erdélyhez
kötődnek az által, hogy itt születtek vagy ebbe a régióba költöztek. A jelenkori Erdélyre kell itt
gondolnunk, ami magába foglalja a belső Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot is.
Hogy miért kell kimondottan Erdélyben született vagy itt élő magyar alkotóknak kiállítást
szervezni? – ez már kicsit hosszabb történet, ami visszanyúl a 2012-ben megtartott, akkor még az
Erdélyi Képzőművészeti Múzeumot, később az EMŰK létrejöttét tervező szakmai kuratóriumi
értekezletig, amelyet további kerekasztal-beszélgetések követtek. Ezeken a tanácskozásokon jelen
voltak több területen és műfajban alkotó neves képzőművészek és művészettörténészek szerte
Erdélyből. A különböző nézőpontok ellenére megfogalmazódott egy, a többség által elfogadott

gondolat, miszerint az Erdélyben élő magyar képzőművészeknek aránylag kevés minőségi kiállítási
lehetőség van itthon és akár Budapesten vagy Bukarestben is. A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri
Hivatala és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával 2014-ben megnyitott Felezőidő 2. című első
kiállításával létrejött az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK), amely mostanra már száznál több egyéni
és csoportos kiállítást szervezett, s legfőbb célja, hogy az erdélyi magyar képzőművészek alkotásait
mutassa be és gyűjtse össze. E nemes gondolatot továbbgondolva, a seregszemle Sepsiszentgyörgyön
kínál bemutatkozási lehetőséget az Erdélyben élő vagy itt született 50 év alatti magyar
képzőművészeknek.
Sepsiszentgyörgyön otthonra találtak és találnak a mára már hagyományosnak nevezhető
kortárs képzőművészeti megnyilvánulások, kezdve 1981-ben a MÉDIUM kiállításokkal, folytatva az
Eruptio – Régióközi Akcióművészeti Találkozókkal, a MAGMA és az EMŰK kiállításaival, a Székelyföldi
Grafikai Biennáléval, hogy csak a fontosabbakat említsem. Az intézményes képzőművészeti nevelés is
aktív része a város kulturális életének, gondolok itt a Plugor Sándor Művészeti Líceumra és a Pécsi
Tudományegyetem Képzőművészeti Karának Sepsiszentgyörgyre kihelyezett szobrász és festő
tagozataira. A fentebb említett szervezetek értékteremtő és nevelő munkájának köszönhetően
Sepsiszentgyörgyön kialakult egy lelkes, kortárs képzőművészetet kedvelő közönség. A Seregszemle
megpróbál az erdélyi alkotók szemüvegén keresztül egy átfogó képet mutatni a mai kortárs
képzőművészeti törekvésekről, egymás mellett felsorakoztatva azokat, akik erdélyi gyökerekből vagy
az itteni tapasztalatokból táplálkoznak, és azokat, akik a legkorszerűbb egyetemes színvonalra
törekednek a művészetükben.
A Seregszemle ötlete az EMŰK-ben megszervezett Hit és Szabadság (2018) című, fiatal alkotók
csoportos kiállításának a megnyitóján fogant meg bennem. Ez a biennálé több akar lenni egy
csoportos kiállításnál, az Ösztön – I. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemlén kiállító 35 alkotó után, most
a Déjà vu – II. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemlére újabb 35 alkotó kap meghívást. A cél az, hogy a
Seregszemlék résztvevőinek száma folyamatosan növekedjen és létrejöjjön a kiállítások és
katalógusok által egy feltérképező és gyűjtő, reprezentatív képzőművészeti felsorolás. Szeretném, ha

a Magyar Nemzeti Szalonhoz hasonlóan az Erdélyi Képzőművészeti Seregszemle európai színvonalú
kiállításként szerepelne a köztudatban, ahol a fiatal és középkorú erdélyi magyar alkotók mutatják be
eddigi legjobb munkáikat. Így megismerve egymást, a művészek számára új barátságok és új szakmai
lehetőségek nyílnának, és reményeim szerint ez a tapasztalat ösztönözné őket, hogy tovább keressék,
kutassák önmagukat művészetükön keresztül.

(Madaras Péter)

Déjà vu – II. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemle, 2023

Copy/paste, remake, interpretáció, átdolgozás, feldolgozás, aktualizálás. Van-e új a nap
alatt? A „már láttam” vagy paramnézia jelenség kapcsán, vagy pontosabban ürügyén szeretné
megszólítani az Erdélyi Képzőművészeti Seregszemle biennálé második, Déjà vu című kiadása a
Madaras Péter képzőművész által meghívott újabb 35 alkotót. A legutóbbi alkalomhoz hasonlóan a
cím most sem arra törekszik, hogy határt szabjon az alkotói szabadságnak, hanem épp ellenkezőleg,
az alkotói folyamatoknak arra az aspektusára igyekszik reflektálni, amely által örök érvényű témák,
gondolatok, jelenségek újra és újra felbukkannak és terítékre kerülnek a mindenkori alkotók széles-
színes palettáján.
Hétköznapi emberként vagy alkotóként sem mondható el senkiről, hogy egy szellemi vagy
kulturális vákuumba hermetikusan bezárt, a semmiben lebegő sziget lenne. Mindannyian a nagy
emberi kulturális, történelmi hálózat kusza szövevényének egy-egy csomópontján létezünk. Minden
ami lehetséges, megtörtént már, jelenleg történik, vagy meg fog történni valamikor, vagyis minden
ami volt, van és lesz. A nagy közös szellemi forrás áramló információfolyamából táplálkozunk,
töltődünk, és ugyanoda tápláljuk vissza egyedi tapasztalatainkat, meglátásainkat, élményeinket.
Ezek eredetisége, újszerűsége minden esetben a hálózati csomópontunk térbeli és időbeli
elhelyezkedéséből adódik, érvényességét pedig pontosan ennek a helyzetnek a lehető
leghűségesebb, legpontosabb megfogalmazása szavatolja. A jó alkotás tehát nem a tartalom

látszólagos újszerűségének, aktualitásának függvénye, nem egy eredetet, forrást, gyökereket
elrejteni hivatott paraván, amely a helyi jelleg leválasztásával, elmaszatolásával próbál beilleszkedni
az egyetemesbe, hanem ellenkezőleg, a hálózatban elfoglalt csomópontunk koordinátáinak a
tűéles, pontos és tiszta kivetülése által foglalja el a helyét a nagy egészben. Ebben az értelemben
vizsgálva a „láttam már”-érzés, élmény megidézése nem kerülendő, hanem felkarolandó, hiszen
pontosan ennek familiaritása tud leghamarabb megszólítani, kapcsolatot teremteni alkotó és
befogadó között. Ezen gondolat fényében várom, várjuk a felhívásban megszólított alkotókat, hogy
a lehető legnagyobb szabadsággal merítsenek a közös forrásból, és saját csomópontjuk egyedi
kapcsolódásai által létrehozott világuk tárgyi kivetüléseivel gazdagítsák mindannyiunk szellemi
térképét.

(Hosszú Zoltán)

Meghívott képzőművészek:
Adorjáni Márta (Kolozsvár), Antal Malvina (Budapest), Bács Emese (Budapest), Berszán Zsolt
(Berlin, Csíksomlyó), Berze Imre (Székelyudvarhely), Căbuz Andrea (Marosvásárhely), Daczó Enikő
(Sepsiszentgyörgy), Éltes Barna (Sepsiszentgyörgy, Feldoboly), Fazakas Ildikó (Csíkszereda), Fábián
Emőke (Nagyvárad), Ferencz Zoltán (Gyergyószárhegy), Horváth Levente (Zsobok), Kentelki
Gábor(Marosvásárhely, Bukarest), Kolumbán Hanna (Sepsiszentgyörgy), Kopacz Kund (Eger,
Bukarest), Kovács Kinga (Nagyvárad), Kovács Lehel (Németország), László Hajnalka (Csíkszereda),
Madaras Péter (Zalán), Máriás István aka Horror Pista (Budapest), Máthé László (Nagyszeben),
Nagy Andrea (Bukarest), Oláh Gyárfás (Bukarest), Péter Alpár (Bikfalva), Piros Boróka (Budapest),
Siklódy Fruzsina(Csíkszereda), Sipos Gaudi Tünde (Árkos), Szabó Anna Mária (Nagyvárad), Szabó
Ábel (Budapest), Szabó Csongor (Nagyvárad), Szász Sándor (Budapest), Szász Tünde (Budapest),
Székely Ian (Budapest), Tamás Attila (Alsórákos), Zoltán Béla (Bukarest)

A kiállítás kurátorai: Madaras Péter és Hosszú Zoltán