Hír

2022-02-02 16:16:00

Dobszay László születési évfordulója

87 évvel ezelőtt ezen a napon született Dobszay László (1935-2011) nemzetközi hírű tudós, Széchenyi-díjas zenetörténész, népzenekutató, egyházzenész és pedagógus.

Általános iskolában kezdett zongorázni, de nem sokkal később már erős pedagógiai ambíciói is jelentkeztek, amikor szűk baráti környezetében elkezdett tanítani. 10 éves korában miséket kísért orgonán, s két évvel később a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzés szakon lett hallgató. Tanárai többek között Kodály Zoltán (népzene), Szabolcsi Bence (zenetörténet) voltak és Viski János (zeneszerzés). Főiskolai évei után elvégezte az ELTE bölcsészettudományi karán a történelem-magyar szakot is.

1956-1966 között a Fővárosi Zeneiskolai Szervezetek zeneirodalom- és kamarazene tanára volt, s a magyar zeneoktatás átfogó reformjának részeként mai napig mérvadó pedagógiai anyagokat állított össze (A hangok világa sorozat).

1966-tól a Zeneakadémia megbízott oktatója, Járdányi Pál halálát követően pedig Kodály Zoltán és Rajeczky Benjamin meghívására bekapcsolódott az MTA Népzenekutató Csoportjának munkájába.
1975-ben a magyar népzene siratóstílusáról írt disszertációjával szerzett kandidátusi fokozatot, és Szendrei Jankával közösen kialakította a magyar népzene régi rétegének, azóta is érvényben lévő, stílusok szerinti típusrendjét. Számos tanulmányt írt a népzene és a középkori zene történetéről, s e két dallamhagyomány összehasonlításáról.

1976-ban kinevezték a Zenetudományi Intézet Dallamtörténeti Csoportjának vezetőjévé. Továbbá tagja volt a bizottságnak, amely a II. vatikáni zsinat utáni katolikus egyházzenei reform érdekében alakult Magyarországon, ezáltal jelentős zenei liturgikus reformok fűződnek a nevéhez.

1990-ben a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának s még ugyanabban az évben újraalapította a Zeneakadémia egyházzenei tanszakát, amelynek 2005-ig volt vezetője volt.

Az 1969-ben alapított Schola Hungarica kórus vezetőjeként közel 60 gregorián zenét tartalmazó lemezt jelentetett meg, tudományos könyvei és tanulmányai mellett pedig számos pedagógiai és egyházzenei munkája, valamint a kultúra más területeit érintő írása jelent meg.

Az eredeti bejegyzés megtekinthető: itt.