Előadás a Betegség és gyógyulás a régi magyar irodalomban című régi magyar irodalomtörténeti konferencián
Előadásomban a trójai Helénához kapcsolódó lélekgyógyító szer, a Nephentes irodalomtörténeti toposzának vizsgálatát vállaltam, a 17. század eleji magyar irodalomban.
A nephentes, a minden fájdalmat gyógyító szer toposza a régi magyar irodalomban több helyen is előfordul. Rimay János nevezetes versében, az Én édes Ilonám (azaz: Helénám!), tizedik bölcs múzsám... kezdetű szövegében, a Lipsiusnak írott levelében is. Magának Justus Lipsiusnak Az állhatatosságról írott traktátusában, mely nagy hatást gyakorolt a hazai erkölcsfilozófiai gondolkodásra éppen ebben az időben, a 16-17. század fordulóján, szintén alapvető ez a motívum. Az én kapcsolódásom Prágai András: Fejedelmeknek serkentő órája című művén keresztül történt ehhez a toposzhoz, amelyet eddig nem vettek figyelembe a toposz vizsgálatakor. A Bártfán, 1628-ban megjelent magyar változat Antonio Guevara spanyol szerzetes művének latin fordításából készült, amely Lipcsében, Johannes Wankel munkájaként látott napvilágot, 1613-ban. Előadásomban bemutatom, hogy Lipsius valójában Seneca Vigasztalásainak és Erkölcsi leveleinek anyaga mellett Guevara munkáját is felhasználja művének megalapozásához. Bár a hazai kutatás szívesen megfeledkezik róla, Lipsius sokkal inkább toposzgyűjtő volt, mint inventor.
Az előadás teljes terjedelmében meghallgatható az alábbi linken:
http://mtabtk.videotorium.hu/hu/recordings/43950/kulonos-orvossagok-a-lelekgyogyito-szerek-toposza-a-regi-magyar-irodalomban