Erdő mélyén

Hogyan alakíthatók át a természetes tájakra jellemző lényegi elemek kortárs építészetté? Absztrakt rajzokkal, ideiglenes erdei installációkkal és MI segítségével készült téri kísérleteim Szent György Napok alkalmával újra megtekinthetők a Sepsiszentgyörgyi Dohánygyár második emeletén.

A városközpont főtengelyén, a közösségi épületeket felfűző Kós Károly utcában található az egykori Dohánygyár. Jelentős ipari műemlék, amely kulturális projekteknek, interaktív kiállításoknak és alternatív oktatási és turisztikai rendezvényeknek az állandó helyszíne. A kiállítás a második emeleten, a korábban csomagolótérként működő teremben kapott helyet és első alkalommal a Sepsi Theatre Showcase eseménysorozat keretén belül volt látható.

Az átlátszó polikarbonát tablók az ablakok előtt helyezkednek el. A tablókat a meglévő lámpák sínrendszerére függesztettük, minden ablak elé egyetlen panelt, hogy az ablakokon átszűrődő természetes fényben váljanak olvashatóvá a kiállított anyagok.

Az elhelyezés a tér általános szerkezeti ritmusába illeszkedik, párhuzamot teremtve a gyári ablakok hosszú sora, mint a régi ipar téri emléke, és a digitálisan generált látványtervek valóságos új ipara között.

A kasírozott tartalom csak az ablakokkal szemben álló nézőpontból látható. A panelek másik oldala üres és erősen tükröződik a napfényben, ezért közvetlenül nem olvasható. Ez utóbbi nézőpont a paneleket egyszerű térelhatárolókként mutatja be, a teljes installációt pusztán építészeti térként jeleníti meg: a már meglévő építészeti rend kompozíciós sűrítéseként viselkedik.

A tablók síkbeli kompozíciói szemmagasságból illeszkenek az ablakosztásokhoz, és tervezett párosításokat hoznak létre azokkal a térben sétáló szemlélő számára. A természetből származó elemek, mint például a faágak és a fatörzsek téri pozíciói arra ösztönzik a látogatót, hogy azok kerülgetésével különböző szemszögekből és távolságokból tekintsen a panelekre, és azokat a fény és a tükröződés változó viszonylatában tapasztalja meg. A csupasz faágak vázai a tér alapvető ipari hatására reagálnak. A cél az volt, hogy minimális beavatkozással a lehető legerősebb szenzoros hatás jöjjön létre, amely a teljes hároméves projekt lényegéhez is tud kapcsolódni.

A tér nagyléptékű, a kiállítandó anyag pedig korlátozott mennyiségű. Egy sűrűbben épített pavilon eltűnne a második emeleti csarnok hatalmas üres terében anélkül, hogy lényegi ráhatással alakítani tudná az őt körülvevő teret. Emellett az első téri benyomások is azt az érzést keltették, hogy az installációnak egy szórt elhelyezésű, lebegő, szinte nem is létező hálózatnak kell majd lennie, amely nem, vagy alig érinti a meglévő poros ipari csarnokot.