Esszé a lettrizmusról
Esszé a Filmvilág folyóiratban a gyengeségek erőforrássá alakításáról a lettrista filmben
„Valami gyenge messiási erő adatott nekünk.”
Walter Benjamin
Amikor egy emberi lényben felébred a követelő szándék, hogy a történelem áldozata helyett annak
alanya legyen, akkor – Greil Marcus szavaival – megnyílik előtte egy szabad utca. Ha úgy akarunk élni,
mint akinek a tettei számítanak, s többé nem szenvedhetjük, hogy főnökünk, pasink vagy tohonya
uraink döntenek életünk és időnk fölött, akkor ez a vágy kitárja előttünk az ajtót, s amikor kisétálunk
rajta, hirtelen súlya lesz a lépteinknek. De hogy tud bármelyikünk is végigmenni ezen a veszélyes
utcán a szabadság terhét cipelve, ha egyszer nincsenek védőink vagy fegyvereink, s ha gyengék –
sebzettek, betegek, netán megbélyegzettek vagy ügyetlenek – vagyunk? Hát például úgy, hogy a
gyengeségből és a korlátainkból próbálunk erőt meríteni. Amikor a jogaiért tüntető mozgássérült
aktivista tudatosan kihasználja, hogy a rabosítására küldött rendőrfurgon nem akadálymentesített,
akkor sikeresen fegyverré formálja fogyatékosságát – miként az is hasonlóan jár el, aki kisebbségiként
nem elfedni akarja a különbözőségét, hanem harcosan beteljesíti a többségi társadalom előítéleteit,
vagy aki a kapitalista stressz okozta epeköveivel bedobja a bankok ablakát.
https://filmvilag.blog.hu/2025/05/02/itt_a_majusi_filmvilag_606