Esszé a véletlen háláról

Megjelent egy esszém, amelyben a véletlen háláról elmélkedtem többek között Marcel Mauss inspirációjára.

Az ajándékozásra úgy szoktunk tekinteni, mint egy önkéntes aktusra. Sokat gondolkodunk azon, hogy a szabadságunknak mennyi sarokpontja maradt érintetlen. A jelenkor szorongásai gyakran fókuszálnak arra, hogy az életünk mely területein tapasztalunk befolyást. Akár állami, akár piaci szereplőktől, sőt, sokakban olyan erők is felmerülnek, amelyek a tudomány mai állása szerint megmosolyogtatók: a háttérhatalmi szervezetekkel kapcsolatos koncepciók szinte végtelen mennyiségben megtalálhatók az internet bugyraiban. Talán nem véletlen, hogy a South Park című sorozat több mint tíz éve a WC-ben vélte megtalálni a szabadság utolsó bástyáját: az utolsó olyan hely a világon, ahol a magánélet megmarad, ahol az állam nem ellenőriz minket, amit mi döntünk el, hogy látogatunk meg. A szabadság összes dimenziója mintha itt sűrűsödne: az időbeli, a tárgyi, a társasági és az oksági szempontok szerint is egyedül mi dönthetünk a cselekvésünkről. Hasonlót érezhetünk az ajándékozásnál első ránézésre. Ahogy a barátaink, vagy a WC-látogatás esetében: itt az egyén teljes szabadságot élvez. Mi döntjük el, kit, mikor, mivel és milyen okból ajándékozunk meg. Gondolhatjuk, amíg nem vesszük a kezünkbe Marcel Mausst. A francia antropológus az archaikusnak vagy – a maga korában – primitívnek nevezett társadalmaknál mutat rá arra, hogy az ajándékozás esetén egy olyan cselekvésről van szó, ami társadalmilag nagyon is szabályozott. Totális társadalmi jelenségnek hívja az ajándékozást, amelyben egyszerre jelenik meg a vallási, gazdasági, jogi vagy esztétikai megfontolás. Társulnak hozzá rituális szabályok, tranzakcionális kérdések (elvégre nem mindegy, mire számíthatunk cserébe), adott esetben jogi kötöttségek, nem utolsósorban pedig az se mindegy, hogy maga a cselekvés tárgya hogy néz ki, hogyan van tálalva az ajándékozott felé. A társadalmi tények mezője tehát rengeteg szabályt társít az ajándékozás aktusához. Amit látszólag mi döntünk el, az valójában legalább annyira szabályozott, mint a közlekedés.