„Fel is van nyergelve, fel is kantározva…”

Egy kurpiei és egy somogyi népdal az 1939-ben Magyarországon befogadott lengyel menekültek emlékére, a FolkEmbassy 10 ünnepi koncertjén.

Hungarian FolkEmbassy és Barátai: Báthory-Balassi-Bem-Balatonboglár
- népzenével és régi zenével a magyar–lengyel barátságról

A lemezen és annak ősbemutatóján Navratil Andrea összeállításában és énekében az ezer éves barátság mellett megjelenik a ló és ember kapcsolata egy kurpiei és egy somogyi népdal segítségével, mely az 1939-ben Magyarország által befogadott lengyel menekültek és a II. világháború alatt a világon legálisan egyedül Balatonbogláron működő lengyel középiskola emlékére született. Közreműködik Juhász Zoltán népzenész.

1939 augusztusában Hitler és Sztálin megállapodott egymással a függetlenségét szűk két évtizeddel korábban visszanyert Lengyelország (ahogy Sztálin nevezte: „a versailles-i békeszerződés torzszülött fattya”) lerohanásáról. A náci Németország szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot. Kirobbant a II. világháború. Miután a Szovjetunió meggyőződött arról, hogy Anglia és Franciaország, bár szerződésben vállalták, mégsem mozdulnak meg a lengyel állam érdekében, kelet felől ugyancsak megindította hadait Lengyelország belseje felé. A két nagyhatalommal szemben esélye sem volt a lengyel hadseregnek a sikeres ellenállásra. Szeptember végén katonák és civilek sokasága menekülni kényszerült az országból. Közülük majd félszázezren Magyarországon leltek menedékre. A lengyelek befogadása a magyar állam részéről azért figyelemreméltó, mert sértette a szövetséges Németország érdekeit (számos, Magyarországon keresztül nyugatra távozó lengyel katona harcolt később különböző frontokon a náci német csapatok ellen). A menekültek befogadásában és mindennapi életük megszervezésében mások mellett kiemelkedő szerepe volt Varga Béla balatonboglári plébánosnak. Nemcsak munkalehetőségről, hanem a gyermekek számára oktatásról is igyekezett gondoskodni. Egy időben a Somogy megyei Balatonbogláron működött a világ egyetlen legális lengyel gimnáziuma.

Az összeállításban egy kurpiei lengyel és egy somogyi dal szólal meg.

"Maga a határátlépés számunkra tragikus volt, mivel nem tudtuk, mikor térünk vissza hazánkba. Én és a bajtársaim hazai földet raktunk a zsebkendőinkbe, hogyha meghalunk, magunkkal vigyük a sírba. Búcsúzóul megcsókoltuk az anyaföldet.

(...) Csaknem minden állomáson a környékbeli falvakból s városokból összesereglett magyarok vártak ránk… Az együttérzés könnyeivel a szemükben, fehérkenyeret, füstölt szalonnát, zöldpaprikát, s számunkra teljesen ismeretlen nedvdús gyümölcsöt, szőlőt nyomtak a kezünkbe. A vasúti peronokon meleg étellel megrakott asztalok álltak. A szívességnek ezt a mélyig hatoló erejét tapasztalva nem éreztük már az átélt események nyomasztó hatását s a vereség keserű ízét."

"Amikor majd hazánk szent földjére lépünk, sokunk visszanéz majd a vendégszerető Magyarhon felé, amely oly szívélyesen keblére ölelt és éveken át táplált bennünket (...) Sok szívbéli jó barátra leltünk itt (…) nemegyszer isten háta mögötti falvak egyszerű lakói, papok, orvosok, hivatalnokok, parasztok és munkások. Olyanoknak láttuk őket, mintha a mi közös ügyünk ismeretlen katonái lettek volna – egyszerű emberek, akik azonban sohasem okoztak csalódást és mindig éreztük szívük melegét. Sohase feledjük el őket!” (Henryk Sławik)