Ha én... volnék (vers); Józsi adventje (novella

Lajtos Nóra

Ha én…volnék

Ha én faág volnék,

mindig rügyet hoznék.

Minden rügybimbómba

szerelmet bújtatnék.

Ha ez a szerelem

onnan elszéledne,

rügypattanó énem

hullna mélységekbe.

            *

Ha én törés volnék,

mindig összeforrnék.

Minden gipszelésnél

dallamot dúdolnék.

Azt dúdolnám mindig:

„Két szál pünkösdrózsa…”

összeforrt ajkammal

fájdalmam sem volna.

              *

Ha én pohár volnék,

mindig túlcsordulnék.

Üvegtestemmel én

véled koccintanék.

Törékenységemet

nem mutatnám másnak,

szájam odaadnám

én az elmúlásnak.

             *

Ha én naptár volnék,

mindig készen állnék.

Minden lapozáskor

múltat megsiratnék.

Kiszínezném én a

napjaim pirosra,

hogy mindennap zászló

lobogjon kioldva.

              *

Ha én egy toll volnék,

mindig kéket fognék.

Minden szép vonalra

madarat rajzolnék.

S ha kikopna egyszer

belőlem a tinta,

elillanna végleg

boldogságom titka.

           *

Ha én napló volnék,

hamar be-betelnék.

Apró betűimmel

naplóregény lennék.

Szavak háborúja

dúlna mindig bennem,

Végtelen történet,

melyben ott kell lennem.

                *

Ha én egy könyv volnék,

lapjaimra hullnék.

Minden lapomat majd

egyszer elsiratnék.

Ne kérdezze senki,

miért nem kötnek újra,

jobb lesz tábortűznek

lenni a gyújtósa.

              *

Ha én gyertya volnék,

mindig-mindig égnék.

Nappal a világnak

mutatnék én békét.

Éjjel utat annak,

ki visszafordulnék,

ki látná meg végre

háborúnak végét.

           *

Ha én kanca volnék,

könnyen megellenék.

Kis csikómat földről

fel-felsegíteném.

Hallgatnám őnéki

első nyerítését,

mely jelezné csikóm

teljes egészségét.

            *

Ha én csikó volnék,

anyám után járnék.

Őmellette néha

pajkosan ugrálnék.

Addig tenném én ezt

míg a Napot látván…

csikóbőrömtől majd

pajta marad árván.

JÓZSI ADVENTJE

A második emeleti 3-as számú kórterem lakójánál, Józsinál örök advent van. Még rövidnadrágban

és nike-s pólóban került az osztályra, valamikor augusztus éjjel, amikor a hatodik emeleti

szemészet ablakpárkányáról kellett leszedni. Két hetet töltött a zárton, azóta a rehab részlegen

gyógyul. Pontosabban: várja a gyógyulását. Akárcsak most, adventkor, amikor várjuk, hogy

megszülessen bennünk is a csoda. A lábánál lévő ágyrácsokon keresztül a tér feldarabolódik: négy

egyenlő részre oszlik. Így, karácsony felé közeledve úgy érzékeli, mintha csak egy-egy adventi

gyertya világítaná meg a kórterem csempefényű világát […]

A második emeleti 3-as számú kórterem lakójánál, Józsinál örök advent van. Még rövidnadrágban

és nike-s pólóban került az osztályra, valamikor augusztus éjjel, amikor a hatodik emeleti

szemészet ablakpárkányáról kellett leszedni. Két hetet töltött a zárton, azóta a rehab részlegen

gyógyul. Pontosabban: várja a gyógyulását. Akárcsak most, adventkor, amikor várjuk, hogy

megszülessen bennünk is a csoda. A lábánál lévő ágyrácsokon keresztül a tér feldarabolódik: négy

egyenlő részre oszlik. Így, karácsony felé közeledve úgy érzékeli, mintha csak egy-egy adventi

gyertya világítaná meg a kórterem csempefényű világát. Az első rácslyukon a szemben lévő

szobatársa, Csabesz Bibliájára esik a tekintete. Csabesz hisz a túlvilágban, hisz a Messijásban.

Józsiban egyelőre a kemény önvizsgálat kap hangsúlyt, ami már végül is a hit előszobája. Hogy a

felesége és a három gyermeke mit érezhetett tavaly télen, amikor kapták a telefont, hogy a

víztoronyban találtak rá ájultan december 2-án estefelé. A kiérkező mentősök szerint egy fél órája

volt még hátra, és teljesen kihűl. Hogy az apját miért nem látogatta meg többször a kórházban,

amíg még nem volt látogatási tilalom. A stroke-ot kapott öreg, igaz, már nem ismerte meg a fiát,

azt hitte, a veje, pedig nem is volt lánya. A lányát várta mindig, s ebből Józsinak elege lett. Meg

kellett volna bocsájtanom neki, hiszen beteg volt, de most már késő bánat ez is. Az öreg

nagypénteken elaludt, s álmában érte a halál. A hit gyertyájának viaszcseppjei, hogy majd egyszer

még találkozni fognak, s bocsánatot kérhet tőle, teljesen rácsorogtak Józsi könnytől kigyulladt

szemeire.

A második és harmadik ágyrács közé a remény madara fészkelt. Égő, behunyt szemei alatt egy

második találkozás reménye pislákolt benne, amelyben fagyhalál áldozatú anyját látja majd meg.

Próbált erősen összpontosítani az arcára, de nem tudta felidézni. Igyekezett ezért gyermekkori

emlékeire visszagondolni. A nagyapja két lovára, Bandira és Csibészre, akit segített patkolni az

udvarukon, merthogy együtt éltek egy ikerházban a szülők, unokák, nagyszülők. A nagyanyja

gobelinjeire, ahogyan minden egyes öltéssel közelebb varrta magát a halálhoz. S az anyjára, amint

minden hangversenyen az első sorban izgult érte, hogy csellójából a legszebb hangokat csalogassa

elő. Mindig ránézett az anyjára, ő volt a kabalája, szerencsét hozója. Most mintha felderengett

benne a remény lila fényében az anyja arca, az ő fekete gombszemeivel.

Öröme rózsaszín fénysugárba öltöztette a kórtermet, amint a harmadik ágyrács lyukánál a saját, a

takaró alól kikandikáló lábfejét látta meg. Eszébe jutott ugyanis egy volt szobatársa, Tibi, akinek

tőből amputálták a jobb lábát. Máskor is látott már ilyen sérültet, testi fogyatékost az utcán, de így

együtt élni hetekig egy féllábúval, ez eléggé megviselte. Rágondolva adott most hálát valahol

legbelül, és öröm töltötte el, hogy neki vannak lábai, amellyel oda mehet, ahová csak akar.

Örömkönnyeivel küszködött éppen, amikor szólt az egyik nővér, hogy látogatója érkezett. Bélelt

papucsába belebújva kicsoszogott az ebédlőbe: a felesége látogatta meg. A három gráciája, a

kislányai még nem voltak abban a korban, hogy bemehettek volna az apjukhoz, de készítettek egy

betlehemi jászolt, a Szűzzel és a Kisdeddel.

Egy fehér papírra ragasztott betlehem volt, zsírkrétával kiszínezett alakokkal. Amikor bement a

szobájába, előbb a kórházi kisasztalára tette, de ott alig fért el. Kitalálta, hogy az ágyvégi

ágyrácsokhoz ragasztja. Zsazsa nővér hozott is egy ragtapaszt. Igaz, nem volt valami esztétikus

megoldás, de ott legalább mindig láthatta Józsi a kis rajzot. Öröme határtalanná vált. Csabesz is

odament megszemlélni a kis rajzot. Az ott a Messijás, Józsi, látod? Mária öröme, a Kisded a

jászolban. A mi betegségünk jászolában, ahonnan majd felcseperedik a Messijás, és megvált

bennünket a szeretet apostolaként.

De ez már a negyedik gyertya története, amire még egy hetet kell várni. És Józsi várt. Csabesz

várt. A kórterem ágyrácsai vártak. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi,

ami a szívben van: a szeretet lángja meleget ad. Józsinak hirtelen melege lett. És megfényesíti az

emlékeket. Józsi szemeire nem jött aznap álom. Forgolódott, majd felült az ágyában. Virrasztott.

A hétfő reggeli vizitig.