Hegyen-völgyön, mesék útján. Mesemondó körutak.

Ösztöndíjas programom középpontjában Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll, ahonnan származom. Hogy hogyan is jutok le a messzi Szabolcsba, gyerekkorom helyszínére? Először is intercityre ülök a Nyugati-pályaudvaron, majd elvonatozom édesanyámékhoz Kisvárdára, ahol természetesen kapok kosztot és kvártélyt ????. Másnap reggel beülök szüleim öreg Mercedesébe, és átutazom abba a faluba, ahol aznap a képzést tartom (vagy épp mesélek, illetve mesét gyűjtök). Olykor a Tiszán is át kell kelnem, komppal természetesen. Kiszámoltam, hogy 2018 szeptembere óta az ösztöndíjas programom megvalósítása során több mint 6.700 kilométert utaztam vonattal és autóval.

2019 februártól májusig 11 gyerek- és 1 felnőtt csoportnak meséltem élőszóval Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Meséltem gyerekkori iskolámban és óvodámban is Pátrohán. .  Meséltem még Záhonyban is. Tiszabezdéden, ahol többször is megfordultam, a gyerekek már rám köszönnek az utcán, egymásra mosolygunk, és kiáltják a többieknek, itt jön a mesemondó néni

Szeretek vidéken mesélni. Szeretem, mikor egy fecskéről mesélek, és nem azt kell kérdeznem, láttatok-e már fecskét, hanem azt, hogy kinél van otthon fecskefészek. S az 50 gyerekből 25 a magasba lendíti a kezét. Jó érzés, mikor a meselátó szemüket használva mondják, kommentálják a mesét, és a végén, mikor megkérdezem, fér-e még mese a tarisznyátokba, akkor felkiáltanak, hogy „még száz is”.