Hír

2023-06-01 02:38:00

Nemzeti Táncszínház Nagyterem

Hosszú idő után új szereposztással ismét látható volt a FrenÁk Társulat Fight című előadása a Nemzeti Táncszínházban

Nagy érdeklődés mellett, május 24-én új lendülettel érkezett a Fight az NT színpadára

"A 2021-es Fig_Ht című előadásban a Nemzeti Táncszínházban már egy olyan különleges függesztéses jelenetet láthatott a közönség, ahol egyszerre három művész emelkedett
többször is a magasba, a bokájánál fogva rögzítve, fejjel lefelé. Heteken keresztül fokozatosan szoktatták hozzá magukat a kényelmetlen és veszélyes pózhoz, a bemutatóra azonban már könnyed és kifinomult mozdulatokkal lebegték be a színpad „lég”terét. Egy koreográfus a térbeli határátlépés új módszerével is keretbe tud foglalni valami lényegit, mely saját rendszerét idézi. Az építészet segítségével teremti meg a teret, melyhez szervesen kötődik a koreográfia, de ahogy Frenák fogalmaz, miközben egy mozgásformában
gondolkodik, már tudja, hogy a fényrendszerrel hogyan fogja átszelni, lerombolni. A néző így nem konkrét mozgásfolyamatokat lát, hanem csak részleteket, ő is kibillen, szüksége van a kreativitására az értelmezéshez." (Horváth Nóra: Frenák Pál Abécédaire-je, 103.o.)

"Mintha a másságért mindig bosszú járna – abból a bizonyos ressentiment érzésből fakadóan különösen, ami Nietzsche filozófiája által vált ismertté. Aki valamivel kitűnik, leginkább valami pozitív dologgal – ésszel, tehetséggel, szépséggel, érzékenységgel, feltűnő erotikus vonzerővel – az előbb-utóbb áldozattá válik. Ha egy ilyen ember „bezuhan” egy ismeretlen közegbe, mindenki a saját kiharcolt pozícióját védve próbálja megsemmisíteni: kigúnyolva, félretéve, megverve, kiközösítve, legrosszabb esetben erőszakot
téve rajta, ha sem birtokolva megszerezni, sem legyőzni más módon nem tudják. A nemiségről, a férfi-női szerepekről felállított téves elméletek erőltetésével a teljes társadalmat behálózó – erőviszonyok sokaságát mozgató – hatalmi játszmák lehetőséget adnak a gyűlölködés kiélésére mindazoknak, akiket az önmegvalósítás hiánya miatti súlyos frusztráció vagy az önelfogadás képtelenségéből adódó gyilkos indulat gyötör. Legerőteljesebben talán a Lutte és a Fig_Ht című előadások bizonyos jelenetei tükrözik vissza ezt a közösségi brutalitást. De míg a Lutte-ben a hátára és hasára erősített hevederekkel felfüggesztett táncművész szinte angyalként lebeg az őt lerántani akarók fölött, addig a Fig_Ht bokájánál fogva felkötött figurájának már esélye sincs kivédeni az őt rángató és egymásnak adogató három erőszakos férfi tombolását, akik szexuális energiáikat csak rombolásra és érzéketlen pusztításra képesek használni. Mindkét előadásban Maurer Milán testesítette meg a többiek által kínzott, manipulált, de őket más-más síkon mégis túlhaladni képes alakot. A Fig_Ht-ban különösen látványos a három macsó zavarodottsága, mikor szem elől veszítik eleganciáját még így is megőrző játékszerüket. A kegyetlen bánásmódok felmutatása ellenére pozitív üzenet lehet, hogy a semmilyen lelki értéket felmutatni nem tudó magamutogató playboy végül önmagába zuhanva esik le a szörfről, míg a többiek által meggyötört alak lebegve emelkedik fel a magasba. Az előadás borzasztóan erős kontrasztokkal dolgozik. A lebegés – melynek angol fordítása (flight) szinte már a címmel folytatott játékban is előjöhet – álomszerűségével szembeállított erőteljes becsapódások alkalmával a padlón puffanó testek nem engedik, hogy tartósan belekényelmesedjünk egy pozitív fantáziába. A 2021-ben született előadás magán hordozza a Covid-járvány okozta feszültség és félelem őrületét, a kaotikus, kiszámíthatatlan világ megidézését pedig tomboló energiák jellemzik, hisz a különböző szerepeket megformáló táncművészek több mint féléves bezártságból kiszabadulva, korábban nem tapasztalt élethelyzetekből inspirálódva robbantak be ebbe a küzdelembe. A Fig_Ht végén látható, levegőben összekapaszkodó táncosok, mintha csak egy helikopterből
ugrottak volna ki – harmonikus kapcsolódásuk az őszinte remény szimbóluma." (Horváth Nóra: Frenák Pál Abécédaire-je, 109.o.)

Alkotók és előadóművészek: Eoin Mac Donncha, Kaiser Fruzsina, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Váth Máté, Vasas Erika, Zsíros László


Esztétikai tanulmányok és filozófiai források: dr. Horváth Nóra
Zenei szerkesztés: Halász Gábor
Hang: Fekete Mátyás
Fény: Pető József
Gépész: Filep Balázs
Színpadtechnika: Zoltai György, Szegedi László
Színpadkép: Victoria Frenak
Jelmez: Henez Mariann
Produkciós asszisztens: Németh Tamás
Videó: Ofner Gergő
Fotó: Bobál Katalin
Koreográfia: R_ Társulás
Koncepció: FrenÁk

Támogatók: KIM, EMET, NKA