Irodalmi jelen publikáció
Megjelent egy részlet a háborús regényemből az Irodalmi Jelen 2023 szeptemberi számában és online felületén.
Első rész – ötödik fejezet
(Hadtápvonat)
I.
Rögtön a kötözőhelyre vitték őket. Kit hordágyon, kit a saját lábán támogatva.
Kórházi ágyon eszmélt fel napok múlva. Mindenki, akit ismert és eszébe juthatott az otthoniakon kívül, immár halott volt.
A harmadik zászlóaljat feloszlatták, mivel a legénysége teljes egészében elpusztult. A maradék harminc kísértettel, akik nem hivatalosan még éltek, kezdeni kellett valamit.
A front mögött három faluval rendezték be a hadosztály tábori kórházát. Kis János hamarosan kijárhatott a kórházbarakkból. Haza nem vihették, így nem lehetett. Külső sérülése nem volt. Tíz nap után az idegsokk és a légnyomás okozta tünetek is elmúltak. Legalábbis a körbejáró tisztiorvos szerint. Mehet a dolgára katona, mondta ősz bajszával pocakosan. Kis János nézett rá. Aztán ült és várta mi lesz. Akitől eddig utasítást kapott, egynéhány kilométerrel odébb egy árokban hevert cafatokra tépve.
Tiszti küldönc jött hozzá, még aznap, kora délután. Az ebédet előbb még komótosan megette, az is valami, amit csinálni lehet. Kihozták neki is, mint a többi betegnek. A gyomorlövéseseknek is, azokét szétosztották repetának. Mindenki tudta, mi lett a hármas zászlóaljjal, jól bántak vele, bár nemigen beszéltek hozzá. Csak úgy néztek rá, mint valami állatra, amihez sötét babona tapad. El is kergethetnének, gondolta magában Kis János. Megette a csirkepaprikást kovászos uborkával. Pihent egy keveset, az is valami és jól is esik. Legnagyobb gyönyörűség az ebéd utáni szunyókálás, a háború előtt csak nevette az apját, mikor az feltartott ujjal kioktatta róla.
Nem épp peckesen kilépett a kórterembarakkból, ment a küldönc után. Ebben a faluban rendezkedett be az ezredtörzs is, a szétlőtt tornyú, szélütéses öregemberre hasonlító templom melletti épületcsoportban a főtéren. Csak az egyik kisebb házba vezették be, de ennek ajtajában is katona adott őrséget.
Magda Pál főhadnagy az asztalnál ült. Valamit épp körmölt. A tisztelgő Kis Jánosnak épp csak intett. Az nem értette. Üljön le a tiszt előtt? Ennek semmi értelme sincs. Állva maradt és várt.
- Üljön le, Kis.
A főhadnagy befejezte az irkálást. Valami papírra rárajzolta alul a nevét, mintha bonyolult vívómozdulatot végezne apró karddal az ujjai közt. Félretette és úgy nézett a katonára.
- Engedelmével inkább állnék.
Magda Pál hátradőlt a székben.
- Maga régi katona Kis. Még jó, hogy nem ül le, a vérében van.
- Hívatni tetszett.
– Igen, hívattam. Itt is van. Kezdeni kell magával valamit, Kis. Rám bízták. Előbb gondoltam megnézem magamnak.