Jókai-inspirációk kötetbemutató

Az írás korábban az Irodalmi Jelenben került közlésre, rövid részletet alább idézek belőle:

bádogpohár

„Én az a Jókai vagyok” – ennyit mondott az Andor, egyből kitaláltuk, hogy a Móric fiának akarja hazudni magát. Szegeden nem ő az első híres fiú, tíz éve járt erre a Petőfi Zoltán, róla is tudtuk: hazudik az apjáról. Azóta minden bizonnyal változott a divat: nemrég tele volt minden kávéház ál-Petőfikkel, most az ál-Jókaik jönnek, mígnem senkiből se lehet megtalálni az igazit.

„Egy modern városban a fejlődést az álemberek jelzik – állítja Bek Pista – manapság nem létezik város, ahol őszinte polgárt látnánk. Ki akarja elképzelni Párist egy igazmondó Verne Gyulával?” Szerinte Nyugaton külön biztosokat neveznek ki a városi tanácsban, akik a hazugságért felelnek, Szegeden Bek Pista két éve jelöltette magát erre a posztra, azóta átkozza a polgármestert.

A Jókai Andor csalt újra mosolyt az arcára, amikor megjelent nálam, a Vigadóban. Amint kinyitotta a száját, Bek Pista tudta: ő lesz az embere, pedig a Jókai még Petőfi Zoltán kappanhangjánál is furcsábban dalolászott. A piaristák igazgatója, a tisztelendő Magyar Gábor ezt úgy írta le, hogy fémes csengést hallani az énekében, mintha rozsdás fogaskerekek nyikorognának egymáson: „Ennek az embernek metáliákból van a torka!”

Nem tudni, mi volt a Jókai torkában, az viszont biztos, hogy nálam sosem vett semmit, amivel öblögette volna. Ehelyett egy bádogpoharat hozott magával a Vigadóba, abba töltögetett valami átlátszó folyadékot, és nyakalta minden második dal után.

https://www.facebook.com/events/1480328009856102