Hír

2022-02-16 23:00:00

Kaposi Edit születési évfordulója

99 évvel ezelőtt ezen a napon született dr. Kaposi Edit (1923-2006) tánctörténész, etnológus, a II. világháború utáni tánckutató nemzedék egyik legsokoldalúbb, legtermékenyebb tagja.


Kaposi Edit kutatói pályája az 1940-es években indult. Családjából a magyar kultúra iránti tiszteletet, az ismeretszerzés és terjesztés vágyát, a korabeli táncmozgalomból a szép mozgás örömét, a Budapesti Pázmány Péter Egyetemről pedig (1943-1948) az alapos elméleti és módszertani fölkészültséget hozta magával. Első jelentős munkája, amelyre Ortutay Gyula indította el, Bodrogköz tánchagyományának monografikus föltárása volt. Ez volt doktori disszertációjának témája is, s ezáltal ő lett az első fokozattal rendelkező tánckutató Magyarországon, aki a néptáncot választotta témájául. Szemléletének akkori frisseségéről, újszerűségéről, a néptánckutatást megújítani szándékozó lendületéről "A néptánckutatás új útjai" című írása és a gyűjtőmunka eredményeiről számot adó két összefoglaló tanúskodik.

Kaposi Edit az 1950-es évek kezdetétől "motorja" volt a Népművészeti Intézet tánctörténeti munkaközösségében folyó forrásfeltáró és rendszerező munkának. Kutatói munkásságát az alapos forrásismeret, a források értelmezésénél használt társadalmi, művelődéstörténeti látásmód és a magyar tánckultúrát a maga teljességében láttató szemlélet jellemzi.

Ennek révén ő a magyar tánckutatás és táncmozgalom egyik meghatározó alakja, akinek tevékenysége közvetlenül és közvetve is nyomot hagyott a magyar néptánckutatás történetén. Különösen annak a felszabadulást követő kezdeti korszakán, amely nélkülözte a gyakorlati tánctudással is rendelkező, szakmailag is fölkészült, módszeres kutatók munkáját.

Később bármilyen területre vezérelte a sors, az általános tánckutatás egyfajta "mindenese"-ként, mindenütt maradandót alkotott.

Az ő gyűjtőszenvedélyének, rendszerező elméjének gyümölcseként jött létre a Magyar Táncművészek Szövetségének keretében az az európai rangú táncarchívum, amely ma a Színházi Intézetben a magyar tánckutatás egyik műhelyévé vált, s amelyet tánctörténész, néptánckutató, színházi szakember egyformán használhat.

Az eredeti bejegyzés megtekinthető: itt.