Karácsony, 2019
Szeretetünnep.
Az ünnep zajos? A szeretet csendes? Talán egyik sem kizárólagosan igaz, mégis a meghittség nyugalma jelenti talán ennek a szókapcsolatnak a lényegét. Rég óta nem tudom, hogyan is megy ez a gyakorlatban. Ha a kötelező ceremóniákon túlnézünk, mi marad. Nekem emberek. Vettem a bátorságot egy belső utazáshoz. Mióta képes vagyok emlékezni, felidéztem a fontos emberek arcát, és elidőztem rajtuk annyi időt, amennyi kellemes volt. Megköszöntem nekik, hogy ismerhettem őket, és ugyan elmondani nem tudom, hogyan tettem, de megnyitottam magam nekik, hagytam, hogy szavaik, jelenlétük magukkal vigyen. Engedtem az észszerűtlen logikának, magamat is meglepvén azzal, kiket engedtem a láthatatlan színterekre. A pár órás, élénk forgatag után (tehát mégis zajos is) pihentem egy keveset, a körülöttem lévő tárgyakat, ablakot, a kinti világot figyeltem gondolatok nélkül. Egy rövid séta után hazatértem, és újra lehunytam a szemem, a földre ültem, az egyik tenyeremet a combomra, a másikat a padlóra helyeztem, és a levegővételnél is lassabban hagytam, hogy a nem olyan régen felidézett arcok eltűnjenek, egyenként búcsút vettem tőlük. Egyet nem tudtam elengedni. Nem kértem, hogy távozzon, és ő sem akart. Minden magyarázat és okvetetlenkedés nélkül hagytam hát, hogy velem maradjon. Tudtam, hogy ő örökké fog. Ebben az állapotban értettem meg, amit érezni már olyan sokszor megadatott, és megnyugodván a szeretet örökkévalóságában nekikezdtem a maradék elmúlásnak.
Kányádi Sándor
Isten háta mögött
üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok
sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat
megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet
előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak
