Esemény

2020-02-18 10:48:00

Nyitott Műhely

Karosi Júlia Quartet 10-dik Születésnapi Koncert

2020. február 22-én a Nyitott Műhelyben ad családias hangulatú születésnapi koncertet a Karosi Júlia Quartet. A koncert műsorán az eddigi repertoárjukból, lemezeikből hallható válogatás. Neves vendégszólista, Borbély Mihály is fellép a zenekarral ezen a különleges estén.

Tíz éves a Karosi Júlia Quartet – Boldog születésnapot!

A Karosi Júlia Quartet 2010 februárjában tartotta első koncertjét a budapesti Nyitott Műhelyben. Ahogy a zenekart vezető énekesnő említi: „Emlékszem, mennyire izgatott voltam, mert az első saját kompozícióimat is eljátszottuk.”

Az azóta eltelt tíz esztendő alatt Karosi Júlia nagy utat tett meg, a magyar jazz meghatározó alakja lett. Kvartettjével számos műsort, több lemezt készített, amelyek Japántól New York-ig fölkeltették a jazzrajongók figyelmét. Egyéni hangvételű vokális műsorukkal koncerteznek itthon és külföldön egyaránt.

Tavaly például a legjelentősebb magyarországi koncerthelyszíneken hallhatta a közönség Karosi Júliát, méghozzá a saját kvartettje mellett az RTQ vonósnégyessel kiegészülve. 2019. február 10-én, a Müpa Jazz Showcase fesztivál kiemelt, záró hangversenyén, 2019 őszén pedig a Zeneakadémián, majd Fertőd-Eszterházán, az impozáns kastélyban.

2020. február 22-én visszatérnek bölcsőjükhöz, a Nyitott Műhelybe, ahol családias hangulatú születésnapi koncertet adnak fennállásuk 10. évfordulója alkalmából. A koncert műsorán az eddigi repertoárjukból, lemezeikből hallható válogatás. Neves vendégszólista, Borbély Mihály is fellép a zenekarral ezen a különleges estén.

A Karosi Júlia Quartet tagjai:
Karosi Júlia – ének
Tálas Áron – zongora
Bögöthy Ádám – nagybőgő
Varga Bendegúz – dob

Vendégszólista:
Borbély Mihály – fúvós hangszerek

Zipernovszky Kornél írta a zenekar 2019. februári Müpa-koncertjét beharangozó cikkében: „Karosi Júlia énekesnő az egyik legválasztékosabb ízlésű hazai jazzelőadó, aki tudatosan építi saját repertoárját az igényes megszólalás és a közérthető, de egyértelműen modern stílus jegyében.” (Müpa Magazin, 2019. január-február, Júlia új Bartók-műsorának az ősbemutatója volt a 2019-es Jazz Showcase záró koncertje).

Karosi Júlia az ELTE Bölcsészettudományi karára járt, esztétika-filozófia szakra. Majd a bölcsészdiploma megszerzése után végezte el a Zeneakadémia jazzének szakát. Ugyanitt fejezte be a Master képzést is.

Első lemeze, a Stroller of the Streets (Városi kószáló) 2012-ben jelent meg. A kizárólag saját szerzeményeket tartalmazó, markánsan egyéni hangvételű album azonnal pozitív kritikai visszhangra lelt. Ugyanannak az évnek a végén a Whereabouts Records Japánban is piacra dobta a lemezt, Még egy négyszámos, feldolgozásokat tartalmazó kislemezt is megjelentetett You Stepped Out of a Dream címmel.

Karosi Júlia híre a tengerentúlra is eljutott. Második lemeze a New York-i Dot Time Records gondozásában látott napvilágot 2014-ben. A Hidden Roots (Rejtett gyökerek) cím az énekesnő zenei gyökereire utal, amelyeknél kiemelt fontosságú a magyar népzene és Bartók Béla életműve, ez a finoman összefonódó, kettős örökség.

A zenei örökséghez kötődik az utóbbi években számos koncerten nagy sikert aratott Gershwin-produkció, valamint az ebből a műsorból készült Love Is Here to Stay című album is. Az amerikai zeneszerző dalai ugyanúgy hozzátartoznak Karosi Júlia zenei gyökereihez, mint a magyar folklórkincs és Bartók Béla életműve.

Ezeket a dalokat 2019 ősze óta Cole Porter csodálatos szerzeményei egészítik ki. Az új műsor ősbemutatója 2019. október 19-én volt a Zeneakadémián. A jazz műfaja senkinek nem köszönhet többet, mint a XX. század első két évtizedében alkotó New York-i dalszerzőknek: Jerome Kernnek, Cole Porternek és – persze – George Gershwinnek. Klasszikus igénnyel megkomponált, fülbemászó slágereik a Nagy Amerikai Daloskönyv és az egész jazzirodalom legfontosabb darabjai. 2019 ősze óta varázsos hangulatú koncerteken csendülnek fel Karosi Júlia előadásában.