Kispest/Újpest/Csepel

Nem mindig az épített terek tesznek értékessé egy várost. Sokkal inkább az a kulturális és szolgáltatói háttér, amelyhez a városon belül hozzáférhetünk. A várostervezés, az urbanisztika, mint tudomány az elmúlt ötven esztendő terméke. Az ókori Rómában is gondolkodtak már építészek a városról, de a várostervezést a II. világháborút követő lakhatási problémák gyors megoldásának kényszere alapozta meg. Úgy tűnt, hogy a modern építészet képes a lakhatás megoldására. Ennek eredménye a világ mindentáján fölhúzott rengeteg lakótelep, amelyek eredeti formájukban nem tudtak városként működni. A lakótelepes városokban hatalmas potenciál rejtőzik. A nagy lakótelepekre létrejöttük óta senki sem gondolt önálló városként. Mi egyéb lenne a város, ha nem a Havanna lakótelep, vagy az újpesti lakótelep, vagy akár a darabjaira széthullott csepeli vasmű területe, ami egy egész városrészt látott el munkával? Az embertömeg adott, a közterek minősége és a szolgáltatások minősége már nem. A belső kerületek nyújtják az alapvető szolgáltatásokat. Szomorú módon lakótelepeink nagy része úgy épült annak idején, hogy földszintjükön nem alakíthatóak ki üzlethelységek, ezért a fodrászok, műkörmösök, kávézók, pékek tákolt bungalókban, átalakított raktárhelységekben, földszinti lakásokban fogadják a kuncsaftokat. Mi különösen jó helyzetben vagyunk, nálunk a lakótelepeket a középosztály és az alsó középosztály lakja, a Hős utca és a Havanna lakótelep kivételével egyik lakótelep sem gettósodott el. Ezen túlmenően a jövő városainak tervezésében az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás lesz a legfontosabb szempont. Mit tehetünk azért, hogy főleg ezeken a lakótelepeken ne főjünk meg a lakásainkban? Milyen új innovatív megoldásokat ajánlanak a klíma-problémákkal foglalkozó kutatók, a várostervezési szakemberek? Fotográfiai kutató munkámban ezen problémák reális dokumentálásával, vizuális megjelenítésével fekete-fehér panoráma képek filmkidolgozásával, laborálásával és digitális képfeldolgozással foglalkozom jelenleg.