Kiss Ottó köszöntése

Október 9-én a Bárka munkatársát, barátunkat, Kiss Ottót köszöntöttük hatvanadik születésnapja alkalmából. Az esten mi, szerkesztők (Elek Tibor, Erdész Ádám, Farkas Wellmann Éva, Szil Ágnes és én) előbb az ünnepelt Ég Bolt című új gyermekverskönyvét mutattuk be a szerzővel beszélgetve, majd külön beszéltünk kedvenc Kiss Ottó-kötetünkről.
Én a Szövetek mellett tettem le a garast, ez alkalomból (helyesebben alkalomra) egy rövidprózával köszöntöttem Kiss Ottót, melyet itt közlök először.
 

Aki ír

A kilencvenes évek végén a gyulai könyvtárnál lakatoltam le a biciklim. Könyvünnepre érkeztem. Kiss Ottó verseskötetét mutatták be a könyvtár előadótermében. Ahogy fölegyenesedtem, Kiss Ottó közeledett. Jött a vár felől. Farmerkabátos, nyurga költő, szőke haja copfban. De jó lehet neki, ír, gondoltam.

Összetalálkozott a tekintetünk. Ő fogadta a köszönésem, s miközben cigarettára gyújtott, közölte velem, hogy most ugyan versekről lesz szó, és a könyvtár felé bökött: odabent, de áttörés készül az életében, ugyanis éppen prózát ír, első regényén dolgozik, ami nagyon fárasztó munka, hiszen a hírlapírói robot mellett csak éjszaka jut rá ideje, viszont jó regény lesz, különleges formájú, mintha egy szuszra mesélné el valaki a történetet, amely régóta ki akar szakadni belőle, és amelynek elbeszélése most már tényleg nem tűr halasztást, mint a megáradt folyó, hömpölyög a szöveg, nagy a sodrása, de szó sincs erőszakos vágtáról, nem visz, nem ragad magával semmit, ellenben annál többet hoz, annál többet: ad. Hozzátette, a dolgok úgy állnak, hogy nemsokára munkatársak leszünk egy irodalmi lapnál, és olykor körbeturnézzuk a Kárpát-medencét. Reméli, nem horkolok.

A valóságban – akármit is nevezünk annak – az történt, hogy amikor fölegyenesedtem a bicikli-lelakatolásból, Ottó jött szembe. Összenéztünk. Biccentettem, hiszen felismertem az újságból. Aztán eltűnt a szemem elől.

Legközelebb egy szegedi buszon láttam. Másokkal együtt felszállt. Hallottam, hogy egyetemre jár. Tudtam azt is, hogy írt egy regényt. Gyors fejszámolást végeztem. 1999-et írunk, az annyi, mint. Tehát Kiss Ottó 35 évesen írta első regényét.

Egy szegedi buszon olvastam a Szöveteket.

És nem akaródzott leszállnom.

Arra gondoltam, de jó lehet annak, aki ír. Aki ilyet ír.

És, mert az ember önző és hiú, elindultam világot látni, hogy valahol egyszer majd ilyet írjak én is.