Kodály Zoltán születési évfordulója

Színpadi és szimfonikus művek mellett különösen a kórusművészet megújítása, valamint a zenepedagógia volt a szívügye, a nevéhez köthető Kodály-módszer nemzetközi hírűvé vált. Az 1945 utáni Magyarország abszolút kulturális tekintélyének számított, háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957).

1906-ban A magyar népdal strófaszerkezete című disszertációjával szerzett doktori fokozatot a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar szakán, és ezzel párhuzamosan elvégezte a zeneszerzés szakot a Zeneakadémián.
Tanulmányai során kapcsolatba lépett Vikár Bélával, aki bevezette őt a fonográfos népdalgyűjtés tudományába. Szintén ebben az időszakban ismerte meg Bartók Bélát is akivel közös gyűjtőútjaik során a magyar népzene különböző történeti rétegeit, kapcsolódási pontjait tárták fel. Korszerű tudományos módszerekkel végzett kutatásaikkal egyszersmind lefektették a magyar etnomuzikológia alapjait.

1907-től kezdve évtizedeken át tanára volt a Zeneakadémiának; számos kiváló növendékéből lett a magyar zenei életben meghatározó jelentősegű zeneszerző, népzenekutató, pedagógus, vagy karnagy. Összefogásukkal megújult a magyar zenei élet, az 1920-as évek elindult az ún. Éneklő Ifjúság mozgalom, amely hatásosan irányította rá a fiatalok figyelmét a magyar népdalkincsre, népszerűsítette körükben a népdaléneklést.

Paulini Béla pártfogójaként elősegítette és szakmai tanácsaival támogatta a Gyöngyösbokréta mozgalom kibontakozását és terjedését.

A század első felében fogant tervei – a zenei műveltség általánossá válása és a magyar népzene intézményileg irányított tudományos rendezése – megvalósultak: az Magyar Tudományos Akadémia általa irányított Népzenekutató Csoportja munkájának eredményeként 1951 és 1967 között megjelent a Magyar Népzene Tára első öt kötete, és közel 120 általános iskolában vezették be a mindennapos énekoktatást.

Az eredeti bejegyzés megtalálható: itt.