Koncert a magyar kultúra napja alkalmából a Karmelita Kolostorban

„A különböző részek összességéből valami új, harmonikus jöhet létre.” Ezzel a céllal hívta életre fiatal régizenészekből álló együttesét Tóth-Vajna Zsombor és Gergely, amelyet – Esterházy Pál gyűjteménye által ihletve – Harmonia Caelestisnek kereszteltek. Megalakulása óta az együttes a nagyzenekari daraboktól a kisebb kamarazenei produkciókig többféle formációban, változatos műsorokkal lépett fel. Repertoárjuk a reneszánsz polifóniától Mozart és Haydn szimfóniáiig terjed. A korhű hangszereken játszó zenészek és a hazai operajátszás és koncertélet legkiválóbb énekeseiből válogatott szólisták – élükön a Kossuth-, Liszt Ferenc, és Prima Primissima díjas koloratúrszoprán Miklósa Erikával – ezúttal annak a Tóth-Vajna Zsombornak a vezényletével lépnek színpadra, aki régi billentyűshangszer-specialistaként és karmesterként ugyancsak napjaink zeneéletének kivételes alakja.  Nemcsak orgona-, csembaló-, fortepiano- és klavikordművész-diplomát tudhat magáénak, de általános orvosi diplomát is szerzett a budapesti Semmelweis Egyetemen, ahol PhD-tanulmányait is folytatta. Sokoldalú, szerteágazó érdeklődésű muzsikus, aki zenei hitvallása szerint művészként a tolmács szerepét tölti be: közvetít a szerző és a közönség között, és a zenével egy olyan univerzális nyelven közli a művek tartalmát, amely mindannyiunk számára érthető.

Bár a szóban forgó gyűjtemény címlapján Esterházy Pál neve szerepel, az újabb kutatások szerint a hercegre leginkább szerkesztőként tekinthetünk: a kötet dallamainak többsége ismert és használatban lévő népének volt, amelyeket nagyrészt az Esterházy-udvarban alkalmazott zenészek dolgoztak fel. Mindez összhangban van a főúri udvarok korabeli gyakorlatával: a magas rangú zenekedvelők gyakran hívták segítségül jól képzett udvari zenészeiket. Esterházy Pál feltehetően a versszövegek kiválasztásában és a kötet összeállításában vállalt szerepet, és kétségkívül páratlan vallásos gyűjteményt hívott életre. A Harmonia Caelestis a korabeli európai hangszeres gyakorlat és a nyugati egyházi zene nemzetközi nyelvezetének ismeretéről tanúskodik, miközben a magyar egyházi népének stílusjegyeit is magában hordozza.

Esterházy Pál 1652-ben vette át a családi birtokot, ahol 1653-tól foglalkoztatott zenészeket. Sokáig ez kizárólag katonazenét játszó együttest jelentett, majd a kismartoni kastély átalakítása során kápolnát építtetett, és 1674-től már a templomi zene előadására is szerződtetett muzsikusokat. A kápolnába egy bécsi mestertől egymanuálos, pedálos orgonát is rendelt, és így ezt a hangszert is a mindennapi zenei gyakorlat részévé tette. A Harmonia Caelestis-gyűjteményben ötvenöt latin egyházi szövegre írt szerzeményt egyesített, melyek között egyaránt találunk szólóhangra és vonósokra komponált darabot, duetteket és nagyobb lélegzetű, zenekari kíséretes kóruskompozíciókat. A hangszeres összeállítás szabadsága és invenciógazdagsága mindvégig áthatja a megszólaló műveket – ez a szabadság és invenciógazdagság, a zenében rejlő szépség biztosítja, hogy ezúttal is megszülessen a közönséget és a zenészeket összekötő tapasztalat, a mennyei harmónia.