Kortárs tájképfotó kiállítások elemzése

Bartha Máté és Szabó Dezső kiállítása

Kortárs fotográfia, kortárs tájkép

Tájképfotózási tematikában két kortárs fotókiállítást szeretnék bemutatni, amelyek az elmúlt időszakban voltak láthatóak a Mai Manó Fotográfusok Házában, illetve a Capa 8F kávézóban.

Szabó Dezső – Jelenség

Mai Manó Fotográfusok Háza 2025. 02. 20. - 04. 06.

Szabó Dezső munkássága régóta meghatározó élmény számomra, a tanulmányaim, majd később alkotói éveim során képei beleégtek a retinámba.

Azért választottam a Mai Manóban bemutatott Jelenség című munkáját elemzésre, mert szerintem nagyon izgalmas határmezsgyéjén fekszik a kortárs tárjképfotózás terén.

Képei megrendezett képek, makettfotók, mégis valamilyen emberi tájat (városi tájban robbanás), vagy ipari környezetet (szélerőmű), vagy természeti jelenséget (vulkánkitörés, villám) képeznek le. A képei nem újak, viszont a tárlaton a kulisszák mögé enged betekintés. Magát a fotózás folyamatát, a terepasztalt, világításokat, állványokat, a fényképezőgépet mutatja be, sőt, ezen kívül még, mivel hagyományos filmre készült fotókról van szó, az egyik falon 1:1 arányban kontaktokat láthatunk, amellyel még intimebben beenged az alkotói folyamatába, a tekercsre fotózott összes képet látni engedi, bemutatja, nem takargat semmit.

Míg a kész képek a látvány adta illuzió világába visznek (mi a valós, mi a valótlan dilemma), addig a nagy méretű műterembelső – terepasztal képek, és a kis kontaktok visszahoznak a valóság talajára, és ezzel nyernek még nagyobb értéket elkészült képei, „fő munkái”. Külön kiemelném, hogy a vulkános sorozathoz dokumentált különböző kísérletezések, tesztelések jegyzetei még érdekesebbé, és még mélyebbé teszik a sorozatot, mert a makett vs. terepasztal illuziókeltő látványon túl itt még erőteljesebben mutatkozik meg a szisztematikusan végzett munkametodika. Lenyűgöző, hogy mennyire alaposan, mennyire precízen járja végig a kísérleteit, ugyanúgy ahogy a különböző fényekkel, beállításokkal való játékot, komponálást.

Számomra képei a kortárs tájfotózás tematikájában foglalnak helyet, „illúzió/valóság-játékok” témakörben.

A Mai Manóban megrendezett kiállítás (2025. 02. 20. - 04. 06.) igényes, vannak nagy méretű (1m50 x 2m) képek és kisebb etűdök, kontaktok, üveg alatt könyvek, illetve videóvetítés is. Nekem egyetlen hiányérzetem maradt, ami pedig, hogy szívesen láttam volna az egész 2 emeletnyi térben, mert egyetlen emelet, azaz 2 helyiség kicsi egy ilyen amplitúdójú munka bemutatásához.

Bartha Máté: Kockavető c. kiállítása

Capa Központ, 8F Galéria

2025. 04. 02. - 2025. 06. 01.

Bartha Máté 2023-as Budapest Galéria ösztöndíjas anyagát mutatja be a Capa központ 8F kávézógalériája. Máté kortársam, nagyon érzékenyen nyúl az őt, illetve generációját foglalkoztató témákhoz, melyeknek rendszerint személyes története, indíttatása van.

Budapesti témájú új sorozata egy egyfajta személyes városi tájkép, melyben a város kerületeit járva keresi fel gyerekkori emlékeinek helyszíneit, emlékmorzsáit.

Maga a leírás, és cím, mint Kockavető, szerintem a sorozattól (számomra) messze álló koncepció, én feleslegesnek éreztem ezt a metodikusan megtervezetett, de mégis aleatórikus kockadobás által determinált útvonalat, és spirálvonalat. Én ezt a részét a munkának elengedtem, mert számomra felesleges volt. Sokkal inkább foglalkoztatott a képeket nézve, ez a hullámzó „jelenkor – gyerekkori rajzok – álomleírások” képsor, vonal, ami egybefüggően, megszakítás nélkül beteríti a falat, még a sarkokban is. Foglalkoztatott az, hogy mi mehetett végbe Mátéban, milyen gondolatok, milyen pszichés állapotok és jelenlétek mentek benne végig a sorozat készítése során, vagy egy-egy helyszínen, egy-egy álom felidézésekor. Ezekre még mélyebben lettem volna kíváncsi, akárcsak a sorozatot leíró szövegben. A kockadobás számomra egy elterelő, nem lényegi, felesleges részlet volt, mellyel mintha a mélységtől akarta volna saját figyelmét elterelni, vagy ezekbe a spirált író szálakba kapaszkodni, hogy lába alatt mégis maradjon valamiféle talaj.

Mély, hatalmas traumát, gyerekkori sebeket tép fel ezzel a munkával – újra látogatja a régi elhagyott szülői házat, próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlan veszteséget, ami az árvaság, s teszi mindezt a város adta keret, a városi táj képein keresztül. A fotók falra ragasztott keretnélkülisége is a lezáratlan, feldolgozatlan, vagy folyamatban lévő létállapotot jelöli.

Számomra ez is kortárs tájkép, mert a személyes történetnek ad keretet, ad megfogható valóságot maga a táj: visszatérő elemei sorozatának a Duna, a víz, a Duna-part, de akárcsak egy kő, vagy egy-egy régi fa portréja (természetkép), és ezek mellett természetesen portrék, arccal, vagy arctalanul; épület- vagy utcarészletek. Máté nagyon finom érzékkel váltogatja a színes és fekete-fehér képeket, az álló, vagy fekvő rajzokat, álomleírásokat egy hosszú, szinte végeláthatatlan, és lezárás nélküli folyamba.