Hír

2022-02-16 23:03:00

Lajtha László halálozási évfordulója

59 éve hunyt el Lajtha László, a XX. század első felének egyik legmeghatározóbb magyar népzene- és néptánckutatója; zeneszerző, egyházzenész, zongoraművész, karmester, hazai és európai tudományszervező, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a zenepedagógia és a nemzetközi kultúrdiplomácia terén.

“Népzenénkben a Nyugat és a Kelet hatása egyaránt érezhető. Mennél nyugatabbra megyünk Európában, annál inkább érződik a városi kultúra hatása, mely kiegyenlít minden régi hagyományt. Néhany gyűjtő már a 16. században is panaszolta a népköltészet romlását. Ez a romlás még Kelet-Európában is terjedni kezdett. Mindazonáltal számos régi hagyomány megtalálható még a kontinensnek ezen a részén.
A folklór világa azonban hanyatlik, és napjaink gyűjtője szinte csak a romok között dolgozik. De ennek ellenére sok szép és teljes darabot találunk ezek között a romok között!”
(Lajtha László: A magyar zene pszichológiai háttere, 1936.)

59 éve e napon hunyt el Lajtha László (1892–1963), a XX. század első felének egyik legmeghatározóbb magyar népzene- és néptánckutatója; zeneszerző, egyházzenész, zongoraművész, karmester, hazai és európai tudományszervező, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a zenepedagógia és a nemzetközi kultúrdiplomácia terén.

Életében – főként Franciaországban – a nála egy évtizeddel idősebb Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal együtt így emlegették: „les trois grands hongrois” (a három nagy magyar).

Népzenegyűjtő tevékenységét – elsősorban Bartók példája nyomán – az 1910-es évek elején kezdte meg, és haláláig folytatta. 1913-ban lépett a Magyar Nemzeti Múzeum kötelékébe, ahol először a hangszergyűjteményt gondozta, majd a népzenei osztályt vezette.

Kutatástörténeti érdeme, hogy elsőként vetette fel a hangosfilm bevezetésének szükségességét, a táncfelvételek nemzetközi áttekinthetősége szempontjából egy szakközlöny létrehozását, továbbá a tánchoz kapcsolódó népszokások gyűjtését. Ezirányú törekvései nemzetközi visszhangot váltottak ki, és katalizátorai voltak a hazai tánctudományi munkák megkezdésének.

1951-ben Kossuth-díjjal ismerték el kutatói tevékenységét, amely elsősorban a hangszeres népzene és a történeti népzene gyűjtése terén volt kiemelkedő. (Mivel a Kossuth-díjat a kommunista kormánytól kapta, az ezzel járó pénzösszeget szétosztotta a diktatúra áldozatai között.)


Az eredeti bejegyzés megtekinthető: itt.