Hír

2021-06-30 00:00:00

Budapest

Lajtha László születésének évfordulója

129 évvel ezelőtt ezen a napon született Lajtha László (1892–1963)

Lajtha László a XX. század első felének egyik legmeghatározóbb magyar népzene- és néptánckutatója; zeneszerző, egyházzenész, zongoraművész, karmester, hazai és európai tudományszervező, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a zenepedagógia és a nemzetközi kultúrdiplomácia terén.

Életében – főként Franciaországban – a nála egy évtizeddel idősebb Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal együtt így emlegették: „les trois grands hongrois” (a három nagy magyar). A Francia Szépművészeti Akadémia tagjává választotta (ebben az elismerésben a magyar zeneszerzők közül Lajthán kívül csak Liszt Ferenc részesült).

A kommunizmussal való szembenállása miatt műveit 1948 után Magyarországon alig játszották. Zenetörténetileg jelentős, egyéni arculatú életművét az utóbbi évtizedekben kezdi újra felfedezni a zenei szakma és a közönség.

Népzenegyűjtő tevékenységét – elsősorban Bartók példája nyomán – az 1910-es évek elején kezdte meg, és haláláig folytatta. 1913-ban lépett a Magyar Nemzeti Múzeum kötelékébe, ahol először a hangszergyűjteményt gondozta, majd a népzenei osztályt vezette.

Kutatástörténeti érdeme, hogy elsőként vetette fel a hangosfilm bevezetésének szükségességét, a táncfelvételek nemzetközi áttekinthetősége szempontjából egy szakközlöny létrehozását, továbbá a tánchoz kapcsolódó népszokások gyűjtését. Ezirányú törekvései nemzetközi visszhangot váltottak ki, és katalizátorai voltak a hazai tánctudományi munkák megkezdésének.

1951-ben Kossuth-díjjal ismerték el kutatói tevékenységét, amely elsősorban a hangszeres népzene és a történeti népzene gyűjtése terén volt kiemelkedő. (Mivel a Kossuth-díjat a kommunista kormánytól kapta, az ezzel járó pénzösszeget szétosztotta a diktatúra áldozatai között.)

Legfontosabb népzenei munkája a Népzenei Monográfiák című sorozat:

Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés 1954

Széki gyűjtés. 1954 (Az 1972-ben megindult magyar táncházmozgalom alapvető forrásanyaga)

Kőröspataki gyűjtés. 1955

Sopron megyei virrasztó énekek. 1956

Dunántúli táncok és dallamok I. 1962

Posztumusz:
Dunántúli táncok és dallamok II.
Egy szombathelyi prímás műsorából




Az eredeti bejegyzés megtalálható: itt.