„Madárúton kik járnak vajon? Az 1979-es Madárúton című antológia bemutatása – tanulmány megjelenése a Magyar Napló hasábjain

Az 1979-ben kiadott Madárúton című antológia pedig 45 szárnyalni akaró költő szárnypróbálgatásait gyűjtötte egybe. Ebbe a versgyűjteménybe csak olyan szerzők kerülhettek bele, akik még nem rendelkeztek kötettel, de már publikációval igen. A kiadvány szerkesztőjeként Vasy Géza szerepel, de ugyanolyan hévvel és műgonddal válogatta be a szerzőket Kormos István is, aki viszont nem érhette meg az antológia megjelenését. Az antológia címadó verse Tóth Erzsébettől származik: a Madárúton című rövidebbnek számító (15 sornyi) költeményben azonnal szárba szökken az a féle repülési vágy, amely csapatostul – jelesen 45 fővel – szeli át a 70-es évek végi magyar líra egét. Lesznek, akik később előrébb jutnak, míg mások lemaradnak a csapattól, ám mindegyikőjük célja egy és ugyanaz lehetett (ha már egyszer beválogatták őket, hiszen egyikőjük sem jelentkezett az antológia szerzőgárdájába): az újabb antológia-publikálási lehetőségetkihasználva bizonyítsák, hogy a magyar líra életképes, és nemcsak, hogy életrevaló, de létfontosságú szegmense is egyben a korabeli magyar irodalomnak. Új hangot képesek intonálni, s ez az intonáció-váltás gyakran jár együtt a hangnemek – a versek hangulatának – modulációjával. Áttranszponálódik minden olyan addigi életérzés, amely a harmincas éveikben járó, költészettel foglalatoskodó egyénekben képes a felszínre törni: akár neoavantgárd, akár posztmodern, akár vallomásos stílusban. 

Azt, hogy 45 fiatal költő verseit 45 év távlatából hogyan ítéljük meg, sajnos nemigen befolyásolja az antológia recepciótörténete, olyannyira nem, hogy az el sem tudott indulni. Arról viszont akart jelezni, milyen is a széljárás nálunk. Takarásban volt és van ma is, hiszen nem hozott igazi úgynevezett „paradigmaváltást” a magyar líratörténetben, sem törést, csak felvillantani volt képes magát egy-egy kiteljesedett életműben, vagy akár egy verssorban is: „Látod, ilyen a szél Magyarországon.” (Tóth Erzsébet: Ahogy hullámzik, lángol, 280.)