Metszet

Metszet

Ösztöndíjas munkám első negyedében Kárpáthy Zoltán pályájával foglalkoztam. A második negyedben édesapám, Karsai János munkásságáról igyekszem minél több információt és dokumentumot összegyűjteni.

A két pantomimművész útja 1967-ben kapcsolódott: Karsai egy az Irodalmi Színpadon látott bemutató hatására beiratkozott az előadó, Kárpáthy Zoltán Hársfa utcai iskolájába. A precíz pantomimtechnika ragadta meg, azt szerette volna elsajátítani. Többet kapott, s mondandója is volt; így 1970 áprilisában szerzői önálló esttel jelentkezett az itteni stúdiószínpadon Vallomás fehéren címmel, amely produkcióval szólista kategóriájú működési engedélyt szerzett.

„Amikor Kárpáthy Zoltán megalakította nyolctagú Sámán Mime együttesét, volt tanítványát, Karsai Jánost az elsők között választotta partneréül.” – írja az Ifjúsági Magazin alig 10 hónappal később. Kölcsönös szakmai tisztelettel voltak egymás felé, mégis múlt időben ír már az egész oldalas, sokfotós cikk a társulatról, ugyanakkor „országszerte ismert, tehetséges fiatal művészként” beszél a szólista Karsairól.

Hogy tett szert ekkora népszerűségre önálló előadóként ilyen rövid idő alatt? „Egy hittérítő őrülete vezetett” – meséli, „minthogyha anélkül nem is lenne világ a világ, ha pantomimet nem lát valaki”. Karsai János már a kezdet kezdetén fejébe vette, hogy mindenhová elmegy, ahová csak hívják: a legkisebb klubokba, a legtávolabbi helyekre is. „Először meg kell teremteni a „gesztus ABC-t”, amely a legegyszerűbb emberek számára is érthetővé teszi a mimet, aztán el kell vinni mindenhová, hogy alkalmuk is legyen az embereknek a megismeréshez.” – nyilatkozta ’71-ben az Ifjúsági Magazinnak. A cikk és a személyes beszélgetések tanúsága szerint Kárpáthy Zoltán kezdetben el is kísérte tanítványát a beavató előadásokra, s elméleti bevezetővel, magyarázattokkal segítette a kezdő pantomim-nézőket a befogadásban. Azonban a közös munka nem volt, és nem is lehetett hosszú életű: míg Kárpáthy balett-táncos múltjára építve a kifinomult formát és a filozófiát tartotta mindenek fölött fontosnak egyfajta „vizuális hang” élményében részesítve a közönséget; addig Karsai János színész gyökereiből táplálkozva a közérdekű, minden nézőhöz szóló, szórakoztatva gondolkodtató pantomimben hitt, amely az önmagára ismerés örömét adja a nézőnek.

Karsai tehát egy másik utat választott, amelynek fent idézett alapvető célkitűzése eddig ötven éves pályafutása során nem változott: önállóan, majd tanítványokkal állandó alkotója és szereplője volt hazai és külföldi fesztiváloknak, kőszínházi előadásoknak, televíziós műsoroknak; szívesen járta a fővárosi és vidéki klubokat, művelődési- és faluházakat, építő táborokat és szabadtéri rendezvényeket, miközben folyamatosan oktatta is a pantomim művészetét.

A Kárpáthy és Karsai pantomimes „halmazoknak” csupán egy rövid ideig volt közös metszete. Ám a műfaj hazai és nemzetközi fejlődéstörténete szempontjából kétségtelenül fontos volt ez a találkozás.

(Az Ifjúsági Magazin képei Brasnyó Klára munkái, aki ilyenformán ugyancsak kapocs a két művész között: a Hársfa utcát megelőző Damjanich utcai korszakban maga is Kárpáthy pantomimes tanítványa volt).