Bemutatkozás

Karsai Veronika vagyok; pantomimművész, pedagógus és teatrológus. Szüleim, Karsai János és Gizella révén már kisgyermekként kapcsolatba kerültem a színházzal; tőlük tanultam tizenhat éven át a pantomim technikai és színészmesterségbeli fortélyait, míg e különleges világ természetes közegemmé vált, s rabul is ejtett. 1994-ben hivatásos előadóművészi vizsgát tettem, s oktatóként is megkezdtem szárnypróbálgatásaimat. A következő húsz évben négy mozgásszínházi együttes: egy gyermek, egy ifjúsági és két felnőtt társulat vezetője voltam; stúdiómban több száz növendék fordult meg; s eközben alkotóként és előadóként számos nonverbális és prózai színházi előadásban közreműködtem. Az önképzés mindenkor elvárásom volt magam felé: tanári diplomát szereztem, a Veszprémi Egyetemen színháztudományt hallgattam, mozgás- és drámapedagógiai ismereteimet folyamatosan bővítem.

A magyar pantomimtörténet egyetemi tanulmányaim idején kezdett igazán foglalkoztatni, az OSZMI Táncarchívumában azonban mindössze egy mappányi újságcikket találtam a témáról. Néhány név ismerősen csengett: felkutattam, akiket még lehetett, interjúkat készítettem, személyes gyűjteményeket dolgoztam fel. Két éven át végeztem ezt a munkát lelkesedve minden új forrásért, történetért és személyes találkozóért. Végül ebből az anyagból született meg A magyar pantomimművészet első kísérletei című szakdolgozatom 2006-ban, amely a kezdetekre, az 1950-es évek  törekvéseire fókuszál. A műfaj felemelkedése, igazán jelentős, nemzetközileg is elismert pantomimművészeinek munkássága azonban csak ez után következik. A magyar színháztörténet egyik legkevésbé feltárt területe ez, holott jelentősége, hatása mind színházművészeti, mind színház-pedagógiai szempontból a mai napig rendkívül jelentős. Még köztünk vannak többen e következő korszakból, akik első kézből tudnak mesélni; most szabadúszó életem is megengedi; e művészeti ösztöndíj pedig, a legnagyobb örömömre, lehetővé teszi a munka folytatását.