Pantomim… vagy valami ilyesmi

Húsz éve, hogy a Melange Pantomimtársulás tagjaival bemutattuk Ionesco A kopasz énekesnőjét. A produkciónak kicsit szkeptikusan, de rendkívül kedvesen adott helyet a Thália Színház 2001 márciusában Új Stúdiójában. Három évadon keresztül játszottuk itt úgy az előadást, hogy a bevétel csupán a bérleti díjra volt elég, hirdetésre sosem maradt pénzünk.

„Pantomim… vagy valami ilyesmi. Szöveg ugyanis nem hangzik el, kivéve a darab bevezetőjében olvasható írói instrukciókat (magyar hangja Kautzky Armand) és néhány dünnyögést. A párbeszédek mozdulatokban „öltenek testet”, ám ezek a gesztusok éppoly komikusak, s az emberi kapcsolatteremtés lehetőségeire nézve éppoly képtelenek és funkciótlanok, mint az eredeti darab dialógjai. Az „ellen pantomim”-má alakult műfaji megjelölés nem titkolt öniróniát rejt: a pantomimes formanyelv sablonszerűsége vagy a jelentésüket vesztett zenei illusztrációk éppúgy szelíd gúny tárgyát képezik a produkcióban, mint maguk a létező és mégsem levő személyiségek, szituációk. Az előadás tehát önfeledt szórakozást ígér, ugyanakkor – az alapműhöz hasonlóan – képtelen mélységeket rejt magában; az igényes néző ilyenformán kedvére vizsgálódhat.” – írtam az egykori ajánlóban.

Első rendezésem volt, s azt hiszem, minden hibát elkövettem benne, amit egy első rendezésben el kell követni. Ezzel együtt hatalmas büszkeség volt, hogy kőszínházban játszunk, pantomimet, és nem csupán mi, hanem a nézők is szeretik. Meghívást kaptunk az EFOTT-ra, majd a Művészetek Völgyébe, és ez olyan lelkesítő volt, hogy úgy gondoltuk, miért ne jelentkezhetnénk a POSZT-ra is.

Az egyik szakmai ajánlásunkat Regős Pali bácsi írta. „Kissé porosnak” nevezte az előadást (ebben sok tekintetben igaza is volt), de méltatta és „javasolta a programba iktatását”. Beszélgettünk is akkor bővebben a feldolgozásról, sok támogató, elismerő mondata ma is a fülembe cseng.

Nem beszélt nekem akkor arról, hogy 1977-ben a BME amatőr pantomimcsoportja, amelynek vezetője volt, meghívást kapott egy franciaországi fesztiválra, de nem jó szívvel emlékszik erre. Az Országos Pantomim Szakbizottság ugyanis, s tagjai között Kárpáthy Zoltán és Karsai János (Köllő Miklós neve tévesen szerepel a mellékelt sajtóanyagban, ő nem vállalt szerepet a bizottság munkájában) nem adott engedélyt az utazásra. Ma már, kutatásaimnak köszönhetően tudom, hogy történt ilyen. Lehetne gondolkodni a miértekről, jogtalanság vagy szakmai igényesség kérdéséről, most azonban csak azt jegyzem meg, hogy mindezek ellenére kapott egykori együttesem támogató ajánlást Regős Páltól, és ez a tény önmagában beszédes és csodálatos. Bízom benne, hogy kedvességét ösztöndíjas gyűjtőmunkámmal némiképp meg tudtam hálálni.

A másik ajánlást Dunai Tamás színművésztől kaptuk, aki korábban az előadás Vendégkönyvében így írt a produkcióról: „A kopasz énekesnő csak a szavaktól van megkopaszítva. Emberségében, drámaiságában, akcióiban, humorában, ritmusában igazi felkavaró színházi élmény! Köszönöm!”

A POSZT programjába nem kerültünk be, de emlékezni A kopasz énekesnőre, a húsz évvel ezelőttre, és mindenekelőtt Regős Pálra jóleső érzés most is.

Bővebben az előadásról: http://pantomim.hu/eloadasok/archivum/a-kopasz-enekesno/