Nagy-Laczkó Balázs: A szimpózium
Tiszatájonline, 2018. február 27.
Egyébiránt itt volt mindenki. A csokornyakkendős kopaszok és kövérek, a barna-zakós nagyra-becsültek, a még illúziókkal teli öltönyösök, lakcipősök, kiskosztümösök. Azok, akik már eléggé fenn hordták az orrukat, hogy kifessen onnan a szőrzetük, meg azok, akik csak egyszerűen túl sok kölnit használtak, túl sármosan mosolyogtak vagy éppen túl piros volt a körmük. Radnai professzor a maga hatvanegynehány évével az elsők közé tartozott. Az övet már egyáltalán nem jól viselte, de a vékony skót-mintás hózentrógliját még elrejtette a világos lenvászon zakó. Reggel, amikor belenézett a tükörbe egy testes argentin szójamágnás nézett vissza rá, aki alig várta, hogy olajbarna rabszolgákat vesszőzhessen dél körül. Tökéletesen elégedett volt.