Nagy-Laczkó Balázs: Protestáns barangolás a megyében

Ősz van, a ludak elmennek, a varjak megérkeznek, a megszokott módon sárgulnak a levelek, pontokat szegeznek a templomkapukra a régi Lutherek, és kirándulni mennek az erdőkre azok, akiket nem értesítettek megfelelően a vadászszezon kezdetére. Sarkadi dédanyám gyermekkoromban ilyen időben ragadott kézen a „piros játszótér” felé menet, gyakran győzködve arról, menjek majd papnak, ha nagyobb leszek, mert sokat beszélek és szeretem a könyveket. Kaptam tőle az egyik alkalommal egy százéves énekeskönyvet is, melyre súlyos kézzel, ceruzával írta – dehogy írta: véste! – fel dédapám a Zalai és a Vass neveket, még abban az időben, amikor nem volt ildomos református legényként katolikus lánynak csapni a szelet, ha csak nem vágytunk némi késelésre a következő sarkon, pontosabban a bordáink közötti résen. A felekezeti szellemnek nem kis része lehetett abban, hogy dédszüleim lányát is tatám, egy szalontai fiú vette feleségül később, ki nemcsak szülőhelyén, de hitén is osztozott annak a bizonyos Arany Jánosnak.