Navratil Andrea - A mesterség az lopódik!

Schäffer Erzsébet interjúja (részlet - eleje és vége): "

„Andrea szeme olyan, mint a hangja. El lehet veszni benne. Melegbarnának tűnő, de izgalmasan mély és smaragdzöld.” Ezt a három lírai, ám igen jellemző mondatot Falus Kriszta küldte, amikor végeztek a fotózással. Megmentett vele…

Akkor már harmadik napja ültem a jegyzeteimen, amiből négy interjút is megírhatnék, de nem tudtam elkezdeni. Kriszta jellemzése helyrerakott. Igen, Andrea szeme olyan, mint a hangja. El szoktam veszni benne. Ezer közül megismerem az énekét. Ha hallgatom, olyankor kinyílik valami legbelül, kitárul az is, ami csukva akar maradni, már nem én uralom a lelkemet, hanem az éneke, öntudatlanul átveszem a mosolygását és hagyom magam, hagyom, vigyen. Nem szirén. Ötnél jóval több talentumot kapott. És nem ásta el egyiket sem. Kutató biológus, ökológus és tanár. Így indult. Aztán visszahúzták gyerekkori énekei, a paraszti kultúrából tanult és megőrzött tengernyi kincs. Navratil Andrea népdalénekes lett, és maradt tanár, ökológus és biológus.

(...)

Végszónak, elkértem a nagyszerű kolozsvári néprajztudós, Tánczos Vilmos levelét.

„Kedves Andrea!

Meg szeretném köszönni a karantén-beli Dúdolókat. Megnéztem mindegyiket. Azt csodálom, hogy ezekből az archív felvételekből, hogyan sikerült ilyen gyönyörű élő dolgokat varázsolni. Itt most még egy egészen kis dologról is írok. A somoskai asszonytól származó proverbium (szólás) olyan tömör erővel vágja mellbe az embert, ahogyan ezt csak a régi magyar nyelv tudja (Pázmány, Bethlen Miklós), az "újabbak" közül pedig talán csak Vörösmarty és Arany János, utánuk már senki sem. Apróság az egész, de mégsem az. Olyan pohárt nyújts másnak, szeresd magadnak, másképpen ne nyújtsad. Amikor ilyet hallok, valóban úgy érzem, hogy jó volt magyarnak születni. Ez nyelvileg nagyon szép. Igazából így is kellene élni, ahogyan ez az asszony mondta, de hát ez nagyon-nagyon nehéz.

Szeretettel üdvözlöm

Vilmos ”

"