"Nem a paraván mögé terveztek minket"
Főszerepeket játszik, bábokat tervez, emellett saját előadásait írja és rendezi. Horváth Márkkal, a győri Vaskakas Bábszínház sokoldalú művészével öngyilkos parafafiguráról, szakrális színházról és vérfrissítésről is beszélgetett Jászay Tamás.
Horváth Márk MMA ösztöndíjassal Jászay Tamás beszélgetett pályakezdéséről, a színművész és a tervezői szakma párhuzamosságairól:
"Revizor: Azon bábosok táborát gyarapítod, akik eredetileg prózai színészek akartak lenni: a felvételin csábítottak magukhoz a bábszínészek.
Horváth Márk: Kamaszkori vágyam volt, hogy prózai színész legyek. A prózai felvételin matekoztam kicsit, majd átmentem a bábosokhoz: láttam, milyen sok remek prózista jön onnan, arra számítottam, hogy majd én is átlépek oda. Amikor Tengely Gáborék hívtak, hogy menjek át a felvételijükre, tökéletesen hoztam azt a sztereotípiát, aminek a lebontásán dolgozunk: elképzelni se tudtam, hogy valaki önszántából bábos akarna lenni. Már a felvételin zseniális dolgokat láttam, de még nem szippantott be teljesen a báb. Tisztelettel néztem a kirakott bábokat, de nem akartam azokkal dolgozni. Inkább csináltam parafadugókból egy emberkét, aki egy iskolapadról lezuhanva lett öngyilkos – ne kérdezd, milyen gondolataim voltak akkoriban, mindenesetre ő volt az első készített bábom.
(...)
Revizor: A szakdolgozatodat a szakrális színházi formákról írtad. Ha jól értem, a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjával most ezt az irányt gondolod tovább.
Horváth Márk: Nagykanizsán piarista diák voltam, onnan kerültem be a Színműre: a védőburok hirtelen pukkadt ki. A hirtelen jött szabadságot nagyon élveztem. Jártam még templomba egy ideig, de elkezdett zavarni, hogy az egyes miserészekben felismertem a különböző dramaturgiai funkciókat. Hatást elemeztem, és azzal, hogy maradéktalanul megismertem a szertartás minden elemét, elveszett a misztérium. Egyetemista voltam, amikor jöttek a nyilatkozatok a szakrális színház jelentőségéről, engem pedig érdekelt, hogy mi ez valójában. A szakdolgozatomban azt vizsgáltam, mitől bábszínház a katolikus liturgia; miben más az, ha egy bábot mozgatással töltesz meg élettel, vagy ha felmutatsz valamit, amit a közösség hite „kelt életre”. A kutatás közben készült el az Egyszemélyes passió című előadásom, és végre láttam jó minőségű szakrális színházi előadásokat is. Nagy élmény volt Vidnyánszky Attilától a Mesés férfiak szárnyakkal, ami a katolikus szemléletet az űrversennyel házasítja, ráadásul komoly impulzust adott A pilóta, aki elrepült című szólóelőadásomhoz is. A téma továbbra is érdekel, és az MMA ösztöndíja lehetőséget ad az elmélyedésre. Három előadás elkészítését is vállaltam: az Egyszemélyes passió és a Leszállt az ég dicső királya után az Akárki következik, ezzel elkészül a passiójáték, misztérium, moralitás trilógia. Aztán Shakespeare és Peter Weiss a következő lépés: meglátjuk, a nem szakrális témában írt műveknél működik-e a szakrális színházi forma. Lehet, hogy nem, de az is kutatási eredmény lesz."
A teljes interjút az alábbi linken tekinthetik meg: