
Ötödik ütem
Az ötödik ütem a dolgozat témájához szervesen kapcsolódó szári orgonaprojekt leírását tartalmazza.
A 2016-17-es szári orgonaprojekt során a lőcsei evangélikus templom 1697-es hangszerét mértük föl a Paulus-orgonaműhely munkatársaival, majd annak feltételezhető eredeti állapota alapján elkészült a hangszer másolata a Fejér vármegyei szári r. k. plébániatemplomban. A lőcsei hangszer ismeretlen mester műve, sípművének jelentős része egy reneszánsz hangszerből lett integrálva, feltehetően az 1500-as évek végéről, vagy az 1600-as évek elejéről. Az orgona jellegzetes példája a lengyel-hatásokat mutató felvidéki reneszánsz-kora barokk orgonastílusnak, mely a 17. századi Erdélyre is kiterjedt. A szári replika azért kiemelt jelentőségű, mert a mai Magyarországon mostanáig az egyetlen reprezentatív méretű hangszer, mely képet ad az egykori Magyar Királyság jellegzetes, északi gyökerű orgonahagyományáról. A lőcsei orgona jelenleg játszhatatlan állapotban van, hangzásvilágáról csak a szári orgona után lehetnek fogalmaink. Ezért is fontos, hogy az előkészület alatt lévő hanganyag jelentős része a szári orgonán kerül a közeljövőben hangrögzítésre a húsvéti időszak után a templom hőmérsékletének megfelelő mértékű emelkedését követően..