Patriarchátus-udvar

A patriarchátusnak hívják azt a rendszert, ahol a férfi uralkodó helyzetet foglal el. Ez a 10.000 éves hagyomány a mezőgazdaság megjelenésével indult, és 250 éve, az ipari forradalom óta inog. A nők munkába-áramlásával párhuzamosan nem zajlott le a férfiak családba-áramlása. Ez az egyenlőtlenség statisztikailag kimutatott, de az egész mégis rendkívül érzékeny téma, amiről már csak beszélgetést kezdeményezni is nagyon nehéz. Barátok egymás közt, férjek és feleségek, anyák és apák, szülők és gyerekek, háztartás, karrier, indulatok, traumák, erőszak... A patriarchátus gyásza projekt az egyik legnagyobb ívű vállalása a közvetítő szerepet felvállaló művészeti kutatásomnak.

Ennek egyik állomása volt a Patriarchátus-udvar, amit az Ördögkatlanon valósítottunk meg. A két napos programsorozatot átjárta a faanyag útjának szimbolikája. A fesztivál előtt gyűjtést rendeztünk a faluban: elhasznált, kiszolgált faanyagokat kerestünk, és kaptunk deszkákat, szétesett hordó-dongát, eltörött kapanyelet, tavalyi májusfát. Ezekből az anyagokból az udvar nyitásának előestéjén felépítettünk egy négy méter magas installációt, ami kontextusunkban a Patriarchátus életművét jelentette.

Július 31-én aztán egy kollektív alkotás keretén belül a fesztiválozók által felkerültek a piramisra mindazok a mondatok, érzetek, szavak, amik ezt a rendszert fémjelzik, és amit nem vinnénk magunkkal egy elképzelt, ideális világba. A nap során mindehhez kapcsolódva szerveztünk mozgás- és ének workshopokat, kimozogtuk magunkból a rendszerből fakadó frusztrációt és elnyomást, és ismert dalokat írtunk át.

Este hatkor aztán kezdetét vette a gyászműsor, ami egy általam írt és rendezett vásári moralitásjáték volt, kiváló színészekkel, ahol a gólyalábú Idő eljön a vén Patriarchátusért és közli vele, hogy az ideje lejárt. Patri képtelen ezt elfogadni, és kikönyörög még egy kis időt, ami alatt csatlósaival - az tesztoszterontól dagadó Erővel, a vérvonalt dicsőítő Hatalommal és ravasz Tudással - összefogva ledöntik lábairól az Időt és gúzsba kötik. A közönség segítségével azonban az Idő talpra állt, és vezetésével a közösség ledöntötte az életművet.

A roncsot darabokra szedve egy táncos, énekes gyászmenettel kísértük el Patriarchátust az utolsó útjára a nagyharsányi temető mellé, ahol egy nagyívű gyászbeszédet követően örök nyugalomra helyeztük. Földi maradványait feldaraboltuk és fekete zsákokba rakva elszállítottuk a nagyharsányi Szoborparkba, ahol napfelkeltéig tartó virrasztáson mindezt elégettük. A hamvakat magunkhoz véve indultunk neki a második napnak, amiből egy elképzelt, ideális világ körvonalai rajzolódtak ki. Apa-gyerek játszóház, lelki intimtorna és fonó zárta a sorozatot, aminek a végén elültettünk egy gránátalma bokrot - a kisharsányi polgármesteri hivatal örömére - rakva a földjébe a hamuból is, mert hiszünk abba, hogy már most birtokában vagyunk mindannak a tudásnak, ami egy patriarchátus utáni világ építőelemi lehetnek.    

Így vált a régi használhatatlan lomokból termő föld, indukálva egy párbeszédet a világunkról és önmagunkról.