Rendhagyó orgonák a XVI. századi Itáliában
Girolamo Diruta szülőföldje, a közép-olaszországi régió, valóságos orgona paradicsom volt a késő reneszánsz kor idején. Ezeken a vidékeken külföldi orgonaépítők is megjelentek, akik tarsolyukban, Itáliában még nem látott, modern technikai újításokat hoztak magukkal, melyet Diruta is megemlít művében
Az MMA ösztöndíj támogatásával készülő, Il Transilvano reneszánsz kori orgonaiskolát feldolgozó könyv újonnan megírt fejezete az olasz reneszánsz orgonák technikai tulajdonságaival foglalkozik.
Manapság, az olasz orgonákkal kapcsolatban, a klasszikus, egymanuálos, rövid oktávos hangszer képe él bennünk, azonban a XVI-XVII. században ez nem volt ilyen egyértelmű. Ebben a korban néhány északi mester is működött Közép-Olaszországban, azon belül főként Umbria tartományban és Rómában.
A flamandok, az itáliai mesterek hangszereitől eltérően, különleges, koncertáló regisztereket is beépítettek orgonáikba, melyek képesek utánozni bizonyos hangszerek és az emberi énekhang tónusát. A kornett, svájci síp, trombita, harsona, hegedű és egyéb „imitáló” hangszínek mellett előszeretettel építettek monumentális, több manuálos hangszereikbe szokatlan hangeffektusokat is, mint madárcsicsergés, kukukk, csörgő, tücskök. A különösen kedvelt dobpergés effektust két, vagy több, szekund távolságot megszólaltató hosszú síp együttes megszólaltatásával idézték meg. Ez a mély tónusú, morajló hatás kiválóan szolgált például a battaglia, vagyis a csatajelenetet megszólaltató orgona improvizációkban.
Diruta, az Il Transilvano bevezetőjében három orgonát is megnevez, melyek mind külföldi orgonaépítők, ma már nem létező remekművei voltak. Építőik közül a legfontosabb mester Vincenzo Fiamengo, azaz a párizsi származású Vincenzo Fulgenzi, aki a gubbiói San Pietro templom, és az orvietói dóm roppant méretű orgonáit építette.
A gubbiói San Pietro templom hangszeréről, a templom egykori orgonistája, Adriano Banchieri így ír Conclusioni nel suono dell’organo (Bologna, 1609) című írásában:
A Vincenzo Fiamengo által épített két orgonából az egyik, az orvietói katedrálisában lett felállítva, amin Gio.[vanni] Pizzoni játszik, míg a másik a gubbiói San Pietro templomban van, ahol Crisostomo Rubiconi az orgonista. Mindkét hangszer hatalmas elismerést érdemel, különösképpen a San Pietro-é, melynek a 12 szokásos orgonaregiszterén túl, ugyanennyivel több olyan hangszín gazdagítja megszólalását, melyek képesek a fedett és nyitott fuvolákat, kónikus fuvola, svájci sípot, regált, harsonát, tölcséres trombitát, az emberi hangot, kornett hangot, mélyhegedűt, dobot, tremolo-t és madárcsicsergést utánozni. Ezek az imitációk oly tökéletesen sikerültek, hogy sok idegen virtuóz meghallván ezeket, bizony nem tudták eldönteni, hogy valóságos hangszereket, vagy művi megszólalást hallanak. Biztosan állítom, hogy ezek a regiszterek más orgonákban csak nagyon ritkán fordulnak elő, továbbá hihető dolognak tartom, hogy ezeknek a feltalálója maga Fiamengo.