Riportkészítés előkészületei

A zene már évszázadok óta rendkívül fontos szerepet tölt be a cigányok életében. Sok családnak megélhetést, főfoglalkozást jelentett és jelent a mai napig is. Sokan úgy vélik, hogy a cigányok zene iránti fogékonysága és tehetsége a távoli múltból táplálkozik, és hogy ősidők óta ez az egyik meghatározó forrása megélhetésüknek. A cigányság arisztokráciájának tekintett zenészek a magyar reformkor óta fontos szerepet töltenek be a kulturális életben. Napjainkban a cigányzenészek körében is jelentős életmód- és zenei stílusváltásnak lehetünk tanúi: szinte megszűnt a magyar nótához kapcsolódó, éttermi zenélés, mint megélhetési forma, de egyre több cigány származású művész alkot a komolyzene és a jazz területén.

A filmben olyan zenész cigány családokat szeretnék bemutatni, ahol minden generáció zenész „képvisel” több esetben már különböző, ám mégis a család zenei hagyományait és presztízsét megőrző zenei stílust. Akiknek tagjai tudnak beszélni azon felmenőikről, akik a verbunkos zenei műfajban éltek és hogyan adták át a fiataloknak tudásukat. Milyen kihívásokkal kellett szembenézniük, milyen változások történtek az évek során a szakmában. Ezzel egy zenetörténelmi és kulturális áttekintést kaphatunk arról, hogy a cigányzenének hol a helye a magyar kultúrtörténetben és mit is jelent az pontosa, hogy cigányzene. 

E terület tudományos feltáratlanság miatt, sokáig csak téves ismeretek keringtek a fogalom körül.  A fogalom, hogy mit nevezünk cigányzenének, meghatározására tett kísérletet Liszt Ferenc, a nagy zongoraművész is. A Pesten, 1861-ben megjelenő könyve hatalmas, hosszan elhúzódó vitát robbantott ki a cigányzene fogalmáról. Liszt ismerte ugyan valamennyire a magyar paraszti népzenét, de azt megítélése szerinti „fejletlensége” miatt nem tartotta tanulmányozásra érdemesnek. Ellenben az ekkorra már zeneileg többségében kiművelt városi cigány muzsikusokat tekintette a magyar zene forrásának, az ő általuk játszott műfajt a magyar népzenének.  Ez a 20. század első felében következik be, amikor először Kodály Zoltán, majd Bartók Béla helyezi el a magyar kultúrtörténet megfelelő helyére ezt a műfajt. Különösen Bartók megfogalmazása jelenti azt a differenciált megközelítést, amely értő módon jelöli ki a cigányok által játszott, eme sajátos műfaj helyét a magyar zenetörténetben: „A nagyközönség általában véve valamihomogén-egyfélének képzeli el egy ország népzenéjét, holott ez egyáltalán nincs így. Mert a népzene kétféle anyagból tevődik össze. Egyik alkotóeleme a népies műzene, más néven városi népzene; másik alkotóeleme a falusi népzene, más néven parasztzene. Így van ez legalábbis Kelet-Európában ...”