Sebő Ferenc születési évfordulója

“ [...] Senki nem akart »parasztkendőn parasztizzadságot« látni a színpadon, ahogy akkoriban gúnyolódtak velünk. Sokkal menőbb dolog volt dél-amerikai folklóranyagot vagy countryzenét jó felületesen feldolgozni. Halmos Béla akkoriban spanyol gitározással foglalkozott, őt sem volt egyszerű rábeszélni, hogy klasszikus hegedűjén parasztprímást utánozzon, pedig ő legalább tudott hegedülni. Én viszont egyáltalán nem tudtam brácsázni, különösen nem háromhúros brácsán, amit előbb be is kellett szerezni, és lassan kipuhatolni Lajtha Széki gyűjtés című monográfiájának partitúrája alapján a játékmódot. Ebben viszont Béla segített, mert rájött, hogy a háromhúros brácsa hangolása némi módosítással épp olyan, mintha a hegedű három alsó húrja lenne, azon pedig tudta az akkordfogásokat.
Ezzel egy hosszú és kínos tanulási folyamat kezdődött. […] Ebben a folyamatban sokat számított Martin György segítsége. Ő egyrészt rengeteg szép erdélyi felvételt mutatott, másrészt megerősített bennünket abban a képtelen hitünkben, hogy ezt meg lehet tanulni.
Két fontos tanácsot adott: az egyik szerint, el kell menjünk az eredeti helyszínekre, ahol ez a zenélés még akkor élő formában látható volt, mert csak így lehet kifigyelni, hogyan játszanak a hangszeren. Első erdélyi útjainkon Kallós Zoltán volt a kalauzunk, tanítómesterünk. A másik tanácsa az volt hogy menjünk el egy táncegyüttesbe muzsikálni, mert tánc nélkül ezt a zenét nem lehet megtanulni. És így is lett. Elszegődtünk a Bartók együttesbe, Timár Sándor mellé, aki abban az időben a legközelebb állt törekvéseiben az eredeti táncfolklórhoz. Munkájának lényegéhez tartozott, hogy attól kezdve élő zenére próbált. Ennek elmondhatatlan hatása volt a táncosokra. A zene és a tánc olyan módon egymásra utalt a hagyományban, hogy egymástól elszakítva szükségképpen eltorzul még a legjobb zenészek, táncosok használatában is. […]
Az általunk megcsodált népzene attól olyan szép, hogy mindig alá volt rendelve a táncnak.”

Az eredeti bejegyzés megtekinthető: itt.