Sinkó István: Utas és félvilág

(Bács Emese kiállítása az Újlipótvárosi Klub-Galériában március 3-ig látható.)

Többféle nézőpontot, kompozíciós megoldást alkalmaz festményein (és grafikáin is ezek a megoldások jelennek meg). Egyrészt látjuk a valós perspektívában, szemmagasságunkban nyüzsgő életet (2020-as megálló, Utasok, Metafizikus Lehel tér, Boltból kijövet). Egy másik megoldás, amikor a képsík alján egy profil vagy tarkó, esetleg hátalak jelenik meg, s innen látjuk a városképet, tájat (Szürrealista tájban, Az üveg és a járókelők – avagy Finom erőszak). Ezeken a munkákon az alakok némileg staffázs­szerepet játszanak, ugyanakkor robusztus megjelenésük erőt ad a képnek.  A hajléktalanokról készült kis sorozataiban a megtört, alig artikulálható alakok, a színben visszafogottabb megjelenítés drámai erővel bír. Talán ezért tűnik hatástalanabbnak a nagy méretű, a Szegény alvó medve címet viselő alkotás, bár itt az erősen megdolgozott, festői felületek (matracok, takaró) önmagukban árasztják a szegénység leheletét.