Szabolcsi Bence Emlékülés

Az előadásban Demeter Tamás úgy érvelt, hogy a zenei köznyelv és stílus egyaránt a zenei alkotás lehetőségfeltételei: korlátok és inspiriációforrások dialektikus egységei. A különbség közöttük a kiindulópont és az elméletalkotáshoz felhasznált fogalmiság felől világítható meg: a világnézet strukturálatlan totatlitás és ezért megfogalmazása is nehézkes, leginkább metaforikus; a stíluselemzés már a művek intrinzikus struktúráját és e struktúrák analógiáit keresi; a zenei köznyelv fogalmáltól indulva az elemzések a zene nyelvi analógiára felfogott jellegzetességeire: (kvázi-)szintaktikai és (kvázi-)szemantikai vonásaira, „fogalmiságára” válik érzékennyé. Ez felfogható „a zene racionalizálásának” folyamataként, amelyet a marxista elmélet teljesít ki: olyan fogalmiságot kínál, amelyen keresztül a zenei és a társadalmi jelenségek kapcsolódásának mechanizmusai átláthatóvá válnak – miközben a szellemtörténeti értelmezésekben a nem-racionalizálható reziduumok – a „szellem”, a „világnézet” – kiküszöbölhetetlenek maradnak. S természetesen itt is, ahogyan más társadalmi jelenségek esetében is, a racionalizálás együtt jár a varázstalanítással. Ámde a zene a kulturális termelésnek az a területe, amely – éppen a kínált hangzásélmények természete folytán – a varázstalanításnak talán a legsikeresebben képes ellenállni. Ezért maradnak vélhetően a szellemtörténeti és a marxista inspirációjú megközelítések egymásnak örök konkurensei. A ’zenei köznyelv’ fogalmának értelmezésekor Szabolcsi sem boldogul nehezen egzakttá tehető, úgyszólván szellemtörténeti fogalmak, úgymint közös élmények, szellemi éghajlat, világkép, atmoszféra nélkül. E fogalmak nélkülözhetetlensége teremti meg a zenei ’köznyelv’ és zenei ’stílus’ fogalmainak kontinuitását.