Hír

2023-04-11 17:16:00

MTV 4-es stúdió

Szép Magyar Tánc

A Magyar Televízió „Szép magyar táncok” című műsora méltán volt népszerű a magyar néptáncot és színpadi táncművészetet kedvelők körében.

Szép magyar tánc

A Magyar Televízió „Szép magyar táncok” című műsora méltán volt népszerű a magyar néptáncot és színpadi táncművészetet kedvelők körében.

A hivatásos és amatőr táncegyüttesek által bemutatott kompozíciók a koreográfusok vallomásaiként idézték elénk tánchagyományaink, „szép nemzeti kincsünk” néhány jellemző vonását.

Alkotók és előadók a művészi élmény erejével adtak olyan hiteles képet a közeli és távoli múltban eredező tradíciókról, mely alapján egyúttal mély benyomást szerezhettünk a magyar koreográfiai iskola világszerte elismert erényeiről, korszerű folklorizusmáról. Ez utóbbi lényege olyan, a hagyományokból következő újra alkotás, mely nem torzítja el az egyes tánctípusok jellemző formai sajátosságait és stílusjegyeit.

A koreográfiák tánckultúránk múltjáról, a múlt emlékeit őrző jegyekről is vallanak.

A „Szép magyar tánc” c. 100 részt megélt sorozat a Magyar Televízió népzenei osztályának szárnyai alatt készülhetett el. Lengyelfi Miklós – főszerkesztő, Soós Anna szerkesztő foglalkozott az adások témájának, a koreográfusok és a táncműveket előadó együttesek kiválasztásával. A műsor részei számos ismert rendező irányítása alatt készültek el a Magyar Televízió híres Szabadság téri 4-es stúdiójában.

A Törekvés Táncegyüttest az alkotók 4 koreográfia bemutatására is felkérték, így került a sorozatba az együttes repertoárjából:

  • a Vasvári verbunkos – koreográfus: Péli János, rendező: Jászi Dezső 1982
  • a Bagi verbunk és friss – koreográfus: Manninger Miklós, rendező: Jászi Dezső – 1982
  • a Bábtáncoltató (1948) – koreográfus: Szabó Iván, rendező: Koós György – 1987
  • és a Madocsai táncok – koreográfus: Manninger Miklós, rendező: Koós György – 1987

Forrás: Törekvés Táncegyüttes, Koós György rendezővel készített interjú, Szemle c. folyóirat (19. szám. - Pesovár Ernő)