Esemény

2022-02-19 19:00:00

Művészetek Palotája

Szépséges Mezőség

Másfél óra varázslat, melyben egy nap kerekedik zenében, táncban, imádságban és énekben, hajnaltól éjfélig - széki regruta bál, mezőkeszüi búcsú, feketelaki pár, szopori román, füzesi cigány és palatkai össztánc...

Szépséges Mezőség

A nagy sikerű Szerelmünk, Kalotaszeg című előadás után a Duna Művészegyüttes továbbra is az egy-egy tájegységre fókuszáló műsorszerkesztési elvet kívánja követni. Legújabb bemutatójuk az erdélyi Mezőség népművészetére, tánchagyományára összpontosít. A Mezőség kitüntetett helyet foglal el a népművészetet kedvelő közönség szívében. Számtalan amatőr és hivatásos gyűjtő érdeklődését keltette fel, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Kós Károly, Kallós Zoltán, Martin György, Tímár Sándor, Novák Ferenc és sokan mások is folytattak itt kutatómunkát, biztosítva ezzel, hogy a mezőségi archaikus népművészet fennmaradjon az utókor számára. A mintegy 300 települést magába foglaló Mezőségben a magyar, román, cigány és szász kultúra összefonódása, kölcsönhatása különösen gazdag tánc- és zenekultúrát hozott létre – az előadás ezt a fajta multikulturalitást állítja középpontba.

Közreműködik: Navratil Andrea – ének, Tóth Károly – próza, Barcza Zsolt – tangóharmonika, Göncöl zenekar

Zenei szerkesztő: Dulai Zoltán, Koncz Gergely, Mohácsy Albert, Navratil Andrea

Díszlet: Michac Gábor

Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála

Fény, animáció: Lendvai Károly

Táncmesterek: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Farkas Ágnes, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs

Szakmai tanácsadó: Varga Sándor

Koreográfus: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Juhász Zsolt, Farkas Tamás

A rendező munkatársai: Bonifert Katalin, Soós Gyula András

Rendező: Juhász Zsolt

Szépséges Mezőség, Müpa (2022.02.19)