Tárogatóbillentyűzet tervezése

Első negyedéves munkám során bevált taktikámmá vált, hogy a tervezendő hangszereim előtanulmányait rokon hangszereken kezdem el. Mivel tervezett hangszereim progresszív jellegűek, még kialakításra várnak. A bevált, klasszikus hangszerek terén viszont rengeteg a tapasztalat, jelentős fejlődésen mentek keresztül. Felépítésük megértése során rengeteg fontos szakmai tapasztalatra lehet szert tenni. Ahogyan a viola da gambánál a nagybőgő bizonyult a megfelelő rokon hangszernek, úgy a tárogató tervezése során az oboa. A fafúvósok között az egyik legösszetettebb mechanikájú hangszer, készítése, javítása rengeteg szakismeretet igényel, megszólaltatásához kevés, azonban nagy nyomású levegő szükséges, ezért a tartós játék fárasztó, nehéz, összetett feladat.

Tehát egyből a mély vízbe, ha az oboa billentyűzetek rekonstrukciójával, átalakításával megbirkózom, akkor a tárogató billentyűzetének megoldása már nem kétséges. Az optimális és esztétikus formák kialakításához is fontos ez az előtanulmány. A hangszerrel szemben támasztott elvárások mára jelentősen átalakultak: nem elég, hogy precíz kísérőhangszer legyen, szólisztikus feladatokra is alkalmasnak kell lennie, a gyors, nagy lépéseket, pergő staccato játékot is lehetővé téve, tágabb intonációs lehetőségeket adva. A hangszerek napjainkban is sok változáson mennek keresztül, ötvözve a kézi mestermunkát és a CAD/CAM, CNC technológiát. Ez ma minden vezető gyártóra jellemző: Buffet, Frank, Howarth, Lorée, Marigaux, Mönnig, Rigoutat, Berkeley, a sorozatgyártásra szakosodott Yamaha, Selmer, Fox, Jupiter, Patricola, stb. A feladatom a Marigaux automata billentyűzet elemeinek rekonstruálása, átalakítása a mai kor igényeinek megfelelő félautomata mechanikává, mivel az automata billentyűzetek idővel túlzottan összetettnek bizonyultak, feleslegesen nehezítik a „kezességet”, a játszhatóságot.

A modern tárogatók felépítéséhez a szaxofon és az oboa áll a legközelebb. Mivel már kb. 30 éve szaxofonozom, e tekintetben nincs szükségem előtanulmányokra, elég jól ismerem a billentyűzetet. A tapasztalatok szerzése az oboák tekintetében viszont nagyon értékes számomra.
A klarinétok családja – a nád megszólaltatásán kívül – távolabb áll szerkezeti felépítésben a tárogatóktól, ha lesz lehetőségem előtanulmányokra, érdekes lehet, de a jelenlegi feladatnál felesleges foglalkoznom vele.

Röviden az oboáról

Hangkaraktere ennek a hangszernek is nagyon közel áll az emberi hanghoz, akár a szaxofonnak vagy a csellónak. A kibocsátott hang magasságát a rezgő levegőoszlop hossza határozza meg. Eredete az ókorra vezethető vissza, az aulosz, a zurna, illetve a schalmei, pommer hangszerekből származtatható. Alapvetően diszkant (nagyjából szoprán) hangtartományú hangszer. A mai oboák C-szopránok, tehát transzponációra nincs szükség, ez adott esetben nagy előny. Rendkívül felhangdús, lágy hangzású, talán ezért is gyakran a zenekar hangoló alaphangszere. Hangfekvés szerint a család tagjai: oboa - szoprán, oboa d’amore - alt, angolkürt – tenor (se nem kürt, se nem angol, francia eredetű, de egy nyelvi félreértés miatt ezen a néven került a köztudatba), heckelphon - bariton, fagott - basszus, kontrafagott - kontrabasszus. Ide tartozik még a szarruszofon is teljes hangszercsaládjával, de az fém testével inkább az oboa és a szaxofon hibridjének tekinthető, nem oboának. A rezgést kettős nyelvű nád fúvóka biztosítja – a tárogató jelenlegi szimpla nádjával ellentétben. A tárogató elődjének tekinthető töröksípoknak viszont kettős nádja is előfordult. Az oboatest anyaga általában grenadilfa (például mozambiki vagy madagaszkári, ezek kiemelkedő minőségűek). Lehetne akár ében is, ám ez utóbbi megmunkáláskor könnyen reped és a nedvességet sem bírja igazán, ami fúvós hangszernél fontos. Általában 5 év száradás elegendő. A tárogatónak ugyanígy a grenadil az optimális anyaga, vagy lehet paliszander (brazil rózsafa) is, ez azonban már védett, tehát nem szándékozunk felhasználni még sok éve kitermeltet sem. A billentyűzet anyaga lehet cink-ezüst ötvözet, alpakka. Az öntési eljárás és a megmunkálás a két hangszernél teljesen ugyanaz. A különbség, hogy az oboa billentyűinek száma ma már 42-45 a tárogató 32 billentyűjével szemben, így jóval bonyolultabb az automata vagy félautomata mechanikája, mint a tárogatóé. Az elődök kezdetben nem rendelkeztek billentyűzettel, az „átfújást” (hangfekvésváltást) az intonáció tette lehetővé. Először 8 billentyű jelent meg, a jelenlegi felépítések fokozatosan fejlődtek ki. Az oboa belső furata kúpos, félzárt – ellentétben a klarinét cső profilú furatával – ezáltal az átfújás oktávot vált. Ez a tárogatónál, szaxofonnál is így van, bár egyszerűbb, mivel a váltásra csak egy billentyű szolgál, míg az oboánál három. A klarinét „kvintelő” hangszer, a váltás oktáv+kvint, tehát duodecima. A szaxofonnal ellentétben az oboának vannak nyitott billentyűi, ezeknek a funkciója, hogy nyitott állapotban elegendő levegő ki tudjon rajtuk jutni, különben ezek a hangok hamisak lennének. A tárogató esetében a feladat a teljesen zárt billentyűzet elkészítése.

A munka során tanulmányoztam a legnevesebb gyártók formai megoldásait. A hagyományos technika követői kézzel kialakított magforma alapján, viaszveszejtéssel öntött komponenseket forrasztanak össze ezüsttel, a méretre vágott, szabvány átmérőjű és furatú idomcsövekkel és idomprofilokkal. A „fusion” technológia hívei a komponenseket egyesítve, egyben öntik le az alkatrészeket, viaszveszejtéses, centrifugális technológiával, és nem zárják ki a CAD/CAM technológia, térnyomtatás felhasználását. A mainstream gyártók mindent a CNC technológia felhasználásával készítenek el, a lebontás elvén, CNC marással, esztergálással, forgácsolással. Kollégáimmal mi a „fusion” technika mellett döntöttünk, a komponensek egyesítésével, a CAD/CAM technológia és a térnyomtatás segitségével építjük meg a billentyűzetet. A kivitelezés szintjén úgy érzem, a Buffet és a Rigoutat gyártók technikai megoldásai állnak hozzám a legközelebb. Ez nem véletlen, mivel mesterhangszereik árának nagyjából a csillagos ég szab határt, azonban reményeim szerint a CAD/CAM, CNC technológia elterjedése és elfogadottá válása ma már kezdi lehetővé tenni, hogy a tanulók is igen jó minőségű, pontos, kezes hangszerekre tegyenek szert, kiszűrve a hangszernek látszó, dekorációként esetleg használható tömegtermékeket.

A tervezés során folyamatosan egy fontos koncepció, szakmai alázat tudatosult bennem. Ezek a hangszerek, használatuk, technikáik, szeretetük több száz, akár ezer éves „tárgyi evolúció” során alakultak ki. Munkám során nem nyúlok bele hangkarakterükbe, játéktechnikájukba, hagyományaikba. Pusztán elkészítésüket, kezelhetőségüket, felépítésüket szeretném ésszerűsíteni, jobbá, szebbé tenni. A szimfonikus hangszerek többsége is folyamatosan modernizálódik, szem elött tartva a hagyományokat. A hagyományörzők tevékenysége más műfaj, ott az autentikus felépítés a legfontosabb. A szimfonikus, klasszikus zene is a fejlődés, átalakulás, átértékelés élő példája. Ezen alapelvem viszont a modern hangszerekre nem annyira vonatkozik, legyen az fúzió vagy teljesen új törekvés.

Úgy gondolom, az oboabillentyűzetek átalakításával végzett munkám jelentős szakmai tapasztalatot adott a tárogatóbillentyűzet optimálisan kialakított, egy kicsit masszívabb, de nem nehéz és nem utolsó sorban a funkció követelményeinek megfelelően szép formájának megtervezésében, létrehozásában.