Hír

2021-02-25 08:00:00

Nagyvárad

Tejes hosszában látható a "Nagyvárad, a hét zsinagóga városa" című dokumentumműsor

A film a zsinagógák sokféleségét, és az ehhez kapcsolódó rituális és gondolati különbségeket tárja fel nagyváradi példákon keresztül Hausmann Cecília és Zuh Deodáth

Ez egy rendhagyó mini dokumentumfilm-sorozat. Azt szeretnénk bemutatni, hogy Nagyvárad értékeinek felfedezéséhez sokszor a csak könyvekből megismerhető információk nagyobb segítségünkre vannak, mint az egyébként nélkülözhetetlen helyismeret és a családban hagyományozott tudás. A váradi zsinagógák történetéhez is érdemes így hozzáállni. Az egykori 18-ból Nagyváradon ma is hét zsinagóga áll. A történeti Magyarország második és a két világháború közötti Románia Bukarest, Cernauți és Jászvásár utáni legnagyobb zsidó közösségének imaházain főleg két sajátosság példázható kiválóan. A kisebb imaházakon, imatermeken azt, hogy a polgárosul zsidóság majd minden jelentősebb érdekvédelmi szervezete (egyesületek, társulások) fenn tudott tartani egy-egy imaházat. A nagyobb zsinagógák a hitéleti, és közösségi mellett önreprezentációs célokat is szolgáltak. Ez nem meglepő. Az viszont már nem ilyen egyértelmű, hogy annak ékei, a nonfiguratív mór stílusú díszítések modern fejlemények: nem a zsidóság hagyományos díszítőmotívumai, hanem a keleti eredet tényét az őshonos nyugati keresztény polgártársak felé közvetítő látványelemek. Ez a 19. század második felének fejleménye: vagyis az öntöttvas tartóoszlop és a túlburjánzó mór díszítmények ugyanannak, a 20. század felé tartó modern világnak a sajátosságai.

A tartalm elérhető az alábbi linken:

https://youtu.be/Q9SEpZgsrOE