Teret hagyva az improvizációnak 2/1

A nyílt végű játék előre meghatározott (játék)szabályok nélküli játék, amelyben a játékosok játék közben maguk is értelmet adhatnak a tervezési sajátosságoknak és a tárggyal való interakcióknak. Célja, hogy az értelmezésnek teret hagyva beindítsa a játékos kreativitását.[1]

Ez a terület tervezői szempontból egy „szürke zóna”, mivel az aktív, szabad, viharos, túláradó, korlátok nélküli szabad játék – playing / paidia[2] – és az ellenőrzött, kiszámított, mesterséges, szabályoknak alárendelt játék – gameing / ludus[3] – között helyezkedik el. Szabályok nélkül a tárgy fizikai korlátai, egyes tulajdonságai befolyásolják a tárggyal kapcsolatos interakciókat. Például egy labda egy nyílt végű, vagy akár szabad játék, míg a foci szigorú szabályok által meghatározott cselekvés.

Tervezőként a szívem a nyílt végű játék irányába húz: az általam tervezett tárgy-játék  a játékosok által bármikor átalakulhat egy másik játékká, így egy végtelen improvizációs és interpretációs folyamattá válhat.

Hogy ez a gyakorlatba mit is jelent, egy példával szeretném szemléltetni. A mindenki által jól ismert fa építőjátékot úgy módosítottam, hogy – dekorgumi felragasztásával – pecsételő felülettel láttam el a faformák egyes oldalait. Majd 6-10 éves gyerekekkel játszottunk, hogy közösen fedezhessük fel k az így létrejött tárgyakban rejlő lehetőségeket.

A teret hagyva az improvizációnak 2/2 részben mutatok pár példát a pecsétes építőkockákkal való játékra. Aki inkább szeretné maga kitalálni, hogy mit játszik vele, ne olvassa el ezt a bejegyzést!